Magyarországon turnézik a Figura Stúdió Színház


-A A+

Egerben és Debrecenben turnézik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház április 27. és 30. között: az idei évad két produkcióját, az Utolsó pillanat (Beckett-parafrázis) és a Mandragóra című darabot mutatják be.

Bicskei István rendezésében az Utolsó pillanat (Beckett-parafrázis) című előadás már két fesztivál - a nagyváradi Szigligeti Színház által szervezett Interetnikai Színházi Fesztivál és a budapesti Bethlen Téri Színház Vendégváró Fesztiválja - programjában is szerepelt.A produkció ezúttal az egri Harlekin Bábszínházban látható április 28-án, vasárnap 18 órától - olvasható a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Háy János Mandragóra című darabját Kövesdy István rendezésében mutatták be a Figura Stúdió Színházban az idei évad nagyszínpadi produkciójaként. Az előadás most először tlátható Magyarországon, április 29-én, hétfő este 19 órától játsszák a debreceni Csokonai Színházban. A turné támogatója a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X