Kezdődik a gyergyói Kollokvium: színházi fesztivál „finom körettel”
Az összes romániai és egy szerbiai kisebbségi színház is jelen lesz a pénteken kezdődő gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, amelynek most Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is lesznek kihelyezett eseményei. A fesztiváligazgató szerint „meredek vállalkozás” kisvárosban tíznapos színházi fesztivált szervezni, ezt azonban igyekeznek „finom körettel” felszolgálni a gyergyóiaknak.
Október 11. és 20. között 14 városból 20 előadás érkezik Hargita megyébe a Figura Stúdió Színház 13. Nemzetiségi Színházi Kollokviumára. Ott lesz a két évvel ezelőtt saját fesztiválja miatt távolmaradó Bukaresti Állami Zsidó Színház is, éppen egy saját történetére reflektáló előadással, a Jiddis? cíművel, amely egykori társulati tagokkal és nézőkkel készült interjúk nyomán készült. Kiemelten jelen lesz az idei kiadáson Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró is, ugyanis a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Semmit se bánok című drámájából készült előadással jön, a marosvásárhelyi 3G Színház az Öröm és boldogság című munkájával érkezik, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatói pedig a 10 című szövegéből tartanak felolvasószínházi előadást.A programot egyébként a meghívott társulatok javaslatai alapján állították össze. A szervezők szándéka szerint a Kollokvium beszélgetés, találkozás, „ahol mindenki megmutatja azt, ahol éppen tart, amit fontosnak tart a színházából” – vázolta a fesztiváligazgató. A házigazda Figura Stúdió Színház a Három nővért játssza péntek este nyolctól, az Albu István rendezte Csehov-előadással egyúttal a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra hangolódik a társulat, ahol október 26-án és 27-én lép fel, történetében először.A kőszínházak mellett több stúdiónak, színházi műhelynek is teret ad a Kollokvium. „Nagyon sok kapu nyílik meg egy független társulatnál vagy alternatív színházi megmozdulásnál, bátrabb, izgalmasabb dolgok is létre tudnak jönni. Azért még messze állunk attól, ami akár csak Budapesten vagy Bukarestben van független színházakból, de örvendek, hogy folyamatosan jelennek meg, és nem tűnnek el az ilyen társulatok, kezdeményezések” – fogalmazott Albu István. Jelen lesz Marosvásárhelyről a Yorick Stúdió Elise Wilk erdélyi szászokról szóló Eltűntek című darabjával, a 3G a már említett Székely Csaba-darabbal, és a bukaresti roma Giuvlipen Színházi Társulat személyes #metoo-történeteket boncolgató Szexodrom című előadásával.
A kulturális szféra állami támogatásának független- és kőszínházakat egyaránt érintő csökkenésével kapcsolatban Albu István rámutatott, az, hogy egy évig meg lehet oldani egy ilyen kritikus helyzetet, nem jelenti azt, hogy jövőben is meg lehet majd. „A Figuránál pénzről beszélni mindig egy kicsit kényes téma, mert valami vicces költségvetésből dolgozunk más színházakhoz képest. A fesztiválnak megvannak a megszokott támogatói, csak az a baj, hogy a támogatási kereteket nem nagyon emelik, az árak meg két év alatt megnőnek, úgyhogy rengeteg olyan dolog volt, amiről le kellett mondanunk” – mondta, hozzátéve, hogy ez országos szinten probléma a kulturális intézményeknél.
A színházi előadások mellett igyekeztek változatos kísérőprogramot is összeállítani a Kollokvium szervezői, mert „egy ilyen kisvárosban, mint Gyergyó egy tíznapos színházi fesztivált szervezni elég meredek vállalkozás. Bár a gyergyóiak már várják a fesztivált, hiszen hozzászoktak, az az érzésünk, hogy mellé köretet is kell adni, és az is nagyon finom kell legyen, ahhoz, hogy megjöjjön az ember étvágya” – fogalmazott a fesztiváligazgató.
A nézőket elsősorban a közönségtalálkozókkal hoznák közelebb a színházhoz, emellett pedig kiállításra, könyvbemutatóra, vacsoraszínházba, filmnézésre, koncertekre invitálják őket. A fellépők zöme székelyföldi, de gyergyói tehetségeket is találunk köztük, mint például a Salamon Ernő Gimnázium diákjaiból verbuválódott Salamon`s Jam Orchestra együttest. „Nagyon sok tehetséges és értékes fiatal van itt Gyergyószentmiklóson. Aztán természetesen elmennek, és nem sokan jönnek vissza, de azokat, akik itt vannak, próbáljuk folyamatosan bevonni a színház tevékenységébe, nagyon sokan segítenek akár plakáttervekben, díszlettervekben vagy videókban. Színházként az is feladatunk, hogy felkaroljuk, foglalkoztassuk a helyi művészeket, és minél több csoportosulással, intézménnyel működjünk együtt” – szögezte le Albu István.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni