Csíkszeredában is vetítik az '50-es évek kegyetlen börtönkísérletéről szóló filmet


-A A+

A széles körben még mindig alig ismert „pitești-i kísérlet” által ihletett Kín és ámen között (Între chin și amin) című román filmet vetítik október 25-én, pénteken 18 órától Csíkszeredában. A bemutatót követően közönségtalálkozóra várják a nézőket.

Toma Enache rendező filmje a pitești-i kísérlet szörnyűségeiből meríti az először október 4-én bemutatott film történetét. A romániai kommunista rezsim szovjet mintára véghezvitt, a kínzással történő átnevelést, a test és a lélek megtörését célzó kísérletéről ma sem sokat tud a nagyközönség.

A vetítésen jelen lesz a filmrendező és többen a szereplők közül is –  többek között Ciugulitu Csaba, a Csíki Játékszín társulatának korábbi művésze – és a bemutatót követően közönségtalálkozón tehetnek fel kérdéseket az érdeklődők.

A film megtekintését 15 ével aluliak számára nem ajánlják. Jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában (hétköznapokon 9–18 óra), illetve online vásárolhatnak.

A totális átnevelést, a tudat teljes megsemmisítését célzó átnevelő módszereket a kiindulási pontjául szolgáló börtönnek helyt adó romániai városról, Pitești-ről nevezték el és pitesti-i jelenség vagy pitești-i átnevelő módszer néven vonult be történelembe. A börtönben főleg a betiltott Nemzeti Parasztpárt és Nemzeti Liberális Párt tagjai, szimpatizánsai raboskodtak, valamint a Vasgárda és a Legionárius Mozgalom egyes tagjai, egyházi személyek, teológushallgatók. Az 1949 és 1952 között zajló erőszakos cselekedetek célja a kommunizmussal nem egyező értékek és eszmék – vallás, hit, család fontossága, olyan érzelmek, mint szeretet, szerelem stb. – iránti elkötelezettség teljes kitörlése az emberből. A legkülönfélébb borzalmas lelki és testi kínzásokat, megalázásokat alkalmazó módszerek sajátossága például az volt, hogy a fogvatartottakat gyakran a saját cellatársaikkal verették meg brutálisan. Becslések szerint az átnevelő módszer elszenvedői 1000 és 5000 fő közöttire tehetők.







EZT OLVASTA MÁR?

X