Színházi neveléssel foglalkozó budapesti szakemberek vendégeskednek Székelyföldön


-A A+

Hosszú távú, határon átívelő együttműködést kezdeményezett a budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. November elején a stréberségről és az iskolai bántalmazásról tartanak előadásokat, derül ki a teátrum közleményéből.

A Tomcsa Sándor Színház 2018-ban, Bekő-Fóri Zenkő és P. Fincziski Andrea színművészek kezdeményezésére indított színházi nevelési programot SzinT néven, amelynek keretében már számos előadásfeltáró foglalkozás, műhelymunka valósult meg. Következő lépésként a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott program keretén belül a Nyitott Kör szakemberei a Tomcsa Sándor Színház vendégeként öt helyszínen tartanak komplex színházi nevelési előadást november 5. és 7. között. Az 6 -12. osztályos korosztálynak a „stréberséget” és az ebből fakadó kirekesztettséget fókuszba állító Stréber című előadást, az általános iskolásoknak az iskolai bántalmazást feldolgozó Gumicukor című előadást játsszák az előre bejelentkezett osztályokkal.Emellett műhelymunka keretében avatják be a SzinT programjában résztvevő színművészeket a tantermi előadás készesítésének titkaiba. A három szakaszos workshop végeredménye a székelyudvarhelyi színház saját osztálytermi előadásának létrehozása lesz, melyet várhatóan májusban mutat be társulat.

A 9-12 osztályos korosztályt megszólító A harmadik hullám címet viselő előadás, Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezésében,  azt vizsgálná, hogy hogyan lehet ellenállni a kollektív nyomásnak, mi kell ahhoz, hogy egy tini megengedje magának, hogy ne kövesse a közösséget, hogyan tud nemet mondani, hogyan alakíthat ki önálló gondolkodást a közösség mellett, vagy akár szemben vele, illetve, hogy milyen a befogadó/elfogadó közösség a bántalmazó/kirekesztő közösséghez képest.

Tavasszal a Maszol elkészítette a nézőformáló színházi programok erdélyi körképét, amely itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X