Huszonhat szórványtelepülés lakóinak vitte el az „ősi színházat” az Aradi Kamaraszínház


-A A+

Huszonhat Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával tizenegy helyszínen mutatta be előadásait, tartott drámapedagógiai foglalkozást a résztvevő gyerekeknek és táncházat a felnőtt közönségnek az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja.

A Magyar Kormány – Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, az Arad megyei RMDSZ közreműködésével az elmúlt egy évben Kisjenőn, Pécskán, Kisiratoson, Fazekasvarsándon, Zerinden, Ágyán, Nagyiratoson, Zimándújfalun, Aradon, Simonyifalván és Majláthfalván állomásozott a karaván, derül ki szervezők közleményéből.

„Megszültett a gondolat, hogy igenis el kell juttatni az előadásainkat valamilyen formában azokhoz a szórványban élő magyar emberekhez, akik amúgy nem férnek hozzá, nem jutnak el az előadásainkra. Az alapgondolat, amelyből kiindultunk, a kulturális akadálymentesítés volt, amelyhez először magunkat kellett akadálymentesítenünk, lehetőséget kellett teremtenünk ahhoz, hogy mi mehessünk el ezekre a településekre előadással, így született meg a karaván ötlete”- idézi a közlemény Gujdár Gabriella projektmenedzsert, az Aradi Kamaraszínház egyik alapítója.A Szórvány Kulturális Karaván keretében az iskolásokat Szente Béla – Gulyás Levente:  A kolozsvári bíró című gyerekelőadásra várták, amelyet a szintén nekik szóló interaktív színházi műhely, illetve gyerekfoglalkozás követett Tege Antal színész-rendező vezetésével. A foglalkozáson a kicsik betekinthettek a szakma sajátosságaiba és aktívan részt vehettek az előadáshoz kapcsolódó kellékek elkészítésében, jelenetek eljátszásában, szereplők megformálásában. A nap folytatásaként, koraeste a felnőtt nézőket Móricz Zsigmond három huncut egyfelvonásos paraszttréfájából összegyúrt produkcióra várták. A Zördög című előadást a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekinthette meg a közönség. A felnőtteknek szóló előadást minden alkalommal táncház követte.

„Próbáltunk visszatérni olyan hagyományokhoz, amelyeket lassan már falun is elfelejtenek az emberek. Visszatértünk három elementáris dologhoz, ami a zene, a tánc és a színház.  Annyira jólesett visszatérni ahhoz az ősi színházhoz, amire minden színész nagyon vágyik, menni faluról falura, másfajta színházat játszani, mint a kőszínházakban, fesztiválokon, utána beszélgetni a közönséggel. Azok az emberek vesznek részt ezekben a produkciókban, akikkel már 11 éve együtt dolgozunk, mint Harsányi Attila, Éder Enikő vagy Tege Antal. Szintén régi a kapcsolat a szabadkai Juhász zenekarral és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel, akikkel nem egy előadás van a hátunk mögött”- mondta Tapasztó Ernő, alapító-igazgató.

A karavánnal párhuzamosan az Aradi Kamaraszínház állandó évada zajlott és másik két  színpadi produkció is született. A Varga Miklós énekes és előadóművész főszereplésével és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel színpadra állított Ki szívét osztja szét című táncelőadást az idei október 6-i megemlékezéseket megkoronázó díszelőadásként mutatta be az Aradi Kamaraszínház Aradon, Budapesten, Tuzséron és Békéscsabán. Az előadás egy olyan komplex táncszínházi produkció, amelyben a néptánc kortárs mozgáselemekkel kiegészülve virtuóz, szuggesztív módon, látványos technikai elemekkel  tárja a nézők elé a Kárpát - medence egyedülálló tánckincsét.

Az E-líra 100 című verses est pedig az elmúlt 100 év erdélyi magyar költészete előtt tiszteleg egy válogatással. A színpadon elhangzó verseket Ruja Ildikó aradi magyartanárnő és Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) elnöke válogatta.

A működési és beruházási célú támogatásból vásárolt színpad- és számítástechnikai eszközöknek, illetve a beszerzett két gépkocsinak köszönhetően, az Aradi Kamaraszínház produkcióit és társulatát sikerült önerőből eljuttatni a karaván állomásaira és azokra a hazai és nemzetközi fesztiválhelyszínekre, amelyeken évek óta jelen van az intézmény, zárja közleményét a színház.








EZT OLVASTA MÁR?

X