AranyAsszonyok nyitják a XVI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót


-A A+

A 20 éves jubileumát ünneplő kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a XVI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóra november 21. és 23. között a Diákművelődési Házba.

A szervezők közleménye szerint csütörtökön, november 21-én a Háromszék Táncegyüttes AranyAsszonyok című előadásával nyit az idei rendezvény.

Pénteken, november 22-én délelőtt 10 órától az Udvarhely Táncműhely Csángor című előadására várják a gyerekeket. Este 19 órától szintén az Udvarhely Táncműhely lép fel a Kiáltó szó című előadásával.Szombaton, november 23-án reggel 10-től első alkalommal szervezik meg a „Tüzet viszek…” - Gyermek- és Ifjúsági Néptáncgálát a Serittő (Székelyudvarhely), Sirülők (Szováta), Rekettye (Nagykároly) és a Kiskaláka  (Szamosújvár) néptánccsoportok közreműködésével. A gála után kézműves foglalkozással, gyermektáncházzal és egyéb tevékenységekkel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. 16 órától a Kallós Alapítvány kiadványát, a Mezőségi Daloskönyvet ismertetik a Kolozsvári Diákművelődési Ház Zsebtermében, 17 órától pedig Both Zsuzsa, Székely Melinda és Sántha Emőke népies ruháit mutatják be a Diákház előterében.

 A szombaton 19 órától kezdődő gálaelőadáson fellép a kolozsvári Bogáncs, a Szarkaláb és a Zurboló néptáncegyüttes, a szegedi Cuháré és Délikert Möndörgő néptáncegyüttesek, valamint a Csehországból érkező Kohutek néptáncegyüttes. A gálaelőadást az Ördögtérgye Néptáncegyüttes régi és új táncosai zárják. 

A néptánctalálkozó alatt minden este táncházzal zárul a Heltai FolkCenterben. Az AranyAsszonyok és a Kiáltó szó előadásokra online, illetve a helyszínen az előadás előtt lehet jegyet váltani.








EZT OLVASTA MÁR?

X