„Nyelvünket óvja és ápolja” – a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét díjazták a magyar nyelv napján


-A A+

 „Tevékenységében központi figyelemben részesül anyanyelvünk, a magyar nyelv ápolása, megóvása” – indokolta Szép Gyula, a Communitas Alapítvány alelnöke a Bölcső díjat, amelyet az RMDSZ és a Communitas Alapítvány a magyar nyelv napján, szerda este adott át a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének.

A kolozsvári Bánffy-palotában tartott díjátadó ünnepségen Szép Gyula mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke méltatta az intézményt, a hangulatot pedig Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa alapozta meg. A színvonalas esemény ünnepeltjei igyekeztek saját személyiségüket is belecsempészni az együttlétbe, így korábbi adásaikban elhangzott bakikat játszottak le a nagyközönség előtt, jelezve, hogy bárki hibázhat a magyar nyelv gyakorlása közben.

Szép Gyula kiemelte, bár látszólag minden rendben van a nyelvünk háza táján, beszélnünk kell az ápolásról és a megóvásról, mert számos veszély fenyegeti azt: „a más, többségi nemzetekkel való, többé-kevésbé szeretetre épülő kapcsolatok”, a vegyes házasságok, a nagyvárosi lakónegyedek és szórványtelepülések nagy kihívást jelentenek a nyelvromlás elkerülésében. Hozzátette, „hasonlóan veszélyesek a globalizáció által generált romlások is”, amelyek abban mutatkoznak meg, hogy manapság a fiatalok angol és egyéb idegen szavakat ékelnek a beszédükbe.

Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, 65 évvel ezelőtt, március 15-én hangzott el először az éterben, hogy „Itt Kolozsvár!”, akkor indult útjára a Kolozsvári Rádió magyar adása. Hozzátette, mivel abban az időben még televízió sem volt Romániában, a könyvnyomtatás utáni második legnagyobb forradalmat a rádiózás jelentette, ez volt az első demokratikus tömegmédium, „és ezt a médiumot kaptuk meg az ország történetének egyik legnehezebb időszakában, 65 esztendővel ezelőtt”.

A szövetségi elnök rávilágított, a Kolozsvári Rádió magyar adásának nemcsak a hiteles információközlésben, hanem az oktatásban, a nyelvi minták megőrzésében is nagy szerepe volt, hiszen „mindig hangsúlyt fektettek a hangzóanyag nyelvi pallérozottságára”.  Azt sem tagadta: elfogult a szerkesztőséggel kapcsolatban, hiszen 1990 őszétől addig, míg politikai pályára lépett, maga is a szerkesztőség tagja volt.

A Bölcső díjat Kelemen Hunortól és Szép Gyulától a RMDSZ volt ügyvezető elnöke, Kovács Péter rádiós főszerkesztő vette át, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt 65 évben a rádióban dolgoztak, és hozzátettek a Kolozsvári Rádió értékéhez.

Az RMDSZ kezdeményezésére 2015-ben hirdették ki azt a törvényt, amely kimondja, Románia minden településén hivatalosan is megünnepelhető a magyar nyelv napja.







EZT OLVASTA MÁR?

X