Kolozsvár után Székelyföld felé veszi az irányt az Intim Torna Illegál
Szerdán Kolozsváron kezdte őszi erdélyi miniturnéját az Intim Torna Illegál. A 2020-ban 10 éves születésnapját ünneplő zenekar a következő napokban Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Nagyváradon is fellép, közölték a szervezők.
A három éve megújult zenekar az elmúlt időszakban rengeteg koncertet adott, 2018-ban egy egységes albummal jelentkezett Élni jöttünk címmel, mely fizikai formátumban aranylemez lett. A zenekar mindezt megünnepelendő 2019 elején vadonatúj fényekkel és a Hibátlan című dallal is megajándékozta rajongóit, majd tavasszal példa nélküli módon számot írt és klipet készített az ittas vezetés ellen. A Feltöltve című dalban közreműködött a Készenléti Rendőrség rézfúvós zenekara is, amely fellépett az ITI nagy sikerű június 20-i koncertjén is a Budapest Parkban.
Az igen sűrű fesztiválidőszak után az Intim Torna Illegál ősszel erdélyi miniturnéra indul, hogy aztán kisebb szünetet tartson születésnapi koncertje előtt. „Régi vágyunk volt visszatérni az erdélyi klubszíntérre, most végre összehoztuk, és reméljük, a vágy a közönség részéről is kölcsönös” - mondta Dorogi Péter, a zenekar énekes-gitárosa.
A Kolozsváron indult miniturné csütörtök este nyolckor a marosvásárhelyi Jazz&Blues klubban folytatódik, pénteken este fél tíztől a csíkszeredai Grundban lép fel az együttes, szombaton pedig este héttől a nagyváradi Moszkva Kávézóban zárul a koncertsorozat.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni