Nem várt nagy érdeklődés övezte a Román Kulturális Intézet által a Temesvár 2021 – Európa Kulturális Fővárosa sorozatban meghirdetett, Temesvári diákok 1976-1981 című rendezvényt szerdán, a budapesti Három Holló irodalmi kávéházban. A három részre tagolt produkció házigazdája, feszes összekötőszöveggel, régi és új Garabonciás dalokkal, Csutak István volt.

Csutak egy Kinde Annamária által, Temesvárról írt dalszöveg kapcsán (A város) kérdést vetett fel: vajon mi késztette az ízig-vérig nagyváradi Kinde Annamáriát arra, hogy egy félnapos temesvári tartózkodás alatt a szívébe zárja a Béga parti várost? Az ezután következő 90 percben román, szerb és magyar szemszögből villant fel Temesvár, „a város”.

Elsőként Dana Gheorghiu temesvári írónő, „A pestis” (Pesta) és a „Gyárvárosi történetek” (Die Fabrukler) szerzője arról mesélt, hogy a török hódoltságból szabadult, és minden történelmi emlékétől megfosztott Temesvár hogyan lett többnemzetiségű, többes kultúrájú, haladó és befogadó közeg.

Mimo Obradov temesvári szerb újságíró, rádió-tv szerkesztő, a „Rock ‑on innen, Roll ‑n túl” (Peste Rock și după Roll) és a nemrég Belgrádban útjára bocsájtott „A bánsági rock’n’roll fiatalsága” (Vuneno vreme banatskog rokenrola) szerzője szerb és román, no meg magyar és német szemszögből mutatta be, hogyan hódított a nyugati módi, az ahhoz tartozó zene a Béga partján.

Váratlan fordulattal Obradov, szerb nyelvű könyve egy rövid részletének felolvasása után, a közönség látható rokonszenvétől kísérve a Phoenix együttes „Vremuri” (Hei tramvai …) c. dalának egy strófáját énekelte el Csutakkal. Ez a váratlan fordulat mintegy elővetítette, szép kivitelezésű füzetben közölt műsortól való eltérést.

Hisz Obradov után megint csak váratlanul, de ezúttal Csutakkal közös éneklésre invitálta Virányi Attillát, a Metropol Group közönségként ott levő frontemberét. Igazi örömzene volt ez. Érezhető volt a két zenészt és embert összekötő barátság. A közönség dúdolt és bólogatott a székeken.

Az estet Sarány István, a Garabonciások (Kriterion, 2018) c. kötet szerzője zárta hírül adván, hogy miként honosodott meg a magyar rock Temesváron, hogyan hagyta jóvá a cenzúra a dalszövegeket, s hogyan tartották a hátukat a magyar pártfunkcionáriusok a rakoncátlankodó diákokért.

És nem lett volna Garabonciás – Csutak, ha a finálé nem a Kinde Annamária dalszövegére írt, a „funkcionális iróniát” alkalmazó egyben szarkasztikus dal lett volna:

„Nem változott csak az ülep a székben/

A fejekben ugyanaz lötyög, mint régen…” (Tesszük és vesszük / Csutak István – Kinde Annamária)

Azok is tapsoltak, akik a lépcsőkön és a folyóson állva csak hallották a történteket.