ETDK: Lezárult a dolgozatok leadása


-A A+

Közel 250 dolgozat gyűlt össze az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK). A dolgozatokat harmincegy szekcióba csoportosítva mutatják majd be. A kivonatok május elején felkerülnek az etdk.kmdsz.ro weboldalra, ezek rövid ízelítőt adnak az előadás témáját, szerkezetét, jelentőségét illetően.

A május 23-26. közötti konferencián a versenyzők bemutatói nyilvánosak.

A XVI. ETDK május 23-i hivatalos megnyitóján 17 órától Dr. Mérő László matematikus és pszichológus professzor, az ELTE Gazdaságpszichológiai kutatócsoportjának vezetője tart előadást. Helyszín: a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépülete.

Időközben lejárt a Magyarországon, március 25. és április 26. között megszervezett XXXI. Országos Diákköri Konferencia összes szekcióinak megmérettetése, ahonnan az Erdélyi TDK-ról kijutott diákok számos díjjal érkeztek haza.

A nyertesek:

Állam- és Jogtudományi Szekció

•        Alkotmányjog V. tagozat, az Alkotmánybíróság különdíja: Bethlendi András (BBTE), témavezetők: dr. Fábián Gyula és dr. Demeter Márton-Attila

•        Büntető (anyagi) jog I. tagozat, a Szegedi Ítélőtábla különdíja: Pusztai Linda (EMTE), témáavezetők: dr. Eugen-Gheorghe Crişan, Kádár Hunor

Biológia Szekció

•        Állatökológia II. Tagozat, különdíj: Kolcsár Levente-Péter (BBTE), témavezető: dr. Ujvárosi Lujza

Humántudományi Szekció

•        Művészettörténet tagozat, 3. díj: Visky Mária (BBTE), témavezetők: dr. Lichner Magdolna és dr. Pandur Ildikó

•        Szemantika, pragmatika, diskurzuselemzés, kognitív nyelvészet tagozat, 3. díj: Szilágyi Varga Zsuzsa (BBTE), témavezetők: dr. Kádár Edit, dr. Szilágyi N. Sándor

•        Két világháború közötti magyar történelem I. tagozat, 1. díj: Fodor János (BBTE), témavezető: dr. Toth Szilárd

•        1945 utáni magyar történelem tagozat, 1. díj: Fodor János (BBTE), témavezető: dr. Hunyadi Attila Gábor

•        1945 utáni magyar történelem tagozat, 3. díj: Both Noémi Zsuzsanna (BBTE), témavezető: dr. Hunyadi Attila Gábor

Művészeti és művészettudományi Szekció

•        Művészetelméleti és Művészettudományi szekció, különdíj: Visky Mária (KFE), témavezetők: Székely Sebestyén György, dr. Kovács Zsolt

Orvos- és egészségtudományi szekció

•        Sebészet, szülészet-nőgyógyászat tagozat, a Magyar Sebész Társaság különdíja: Bauer Orsolya (MOGYE), témavezető: dr. György-Fazakas István

•        Endokrinológia: diabetes mellitus tagozat, a Magyar Diabetes Társaság különdíja: Kovács Andrea (MOGYE), témavezető: dr. Szabó Mónika

•        Klinikai neurológia tagozat, az Auro-Science Consulting Kft. különdíja: Varga Noémi Ágnes (MOGYE), témavezető: dr. Böhm József

Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció

•        Pedagógia tagozat, 1. díj: Nagy Anna (BBTE), témavezető: dr. Selyem Zsuzsa

Társadalomtudományi Szekció

•        Vallás- és hittudományi tagozat, 1. díj: Kató Szabolcs Ferencz (KPTI), Témavezető: dr. Balogh Csaba

•        Vallás- és hittudományi tagozat, 2. díj: Dénes Gabriella (BBTE), témavezető: dr. Zamfir Korinna

•        Szociológia I. tagozat, 2. díj: Vita Emese (BBTE), témavezető: dr. Kiss Dénes

•        Kulturális és szociálantropológia tagozat, különdíj: Szász István Szilárd (BBTE), témavezető: dr. Keszeg Vilmos

Közgazdaságtudományi szekció

•        Vállalati gazdaságtan tagozat, 1.díj: Major Tamás, témavezető: dr. Györfy Lehel-Zoltán

•        Internet, közösségi média és innováció a marketingben tagozat, 2. díj és különdíj: Erős Lóránt, témavezető: dr. Alt Mónika Anetta

•        Pénzintézetek, bankrendszer tagozat, 2. díj: Joiţa Nicoleta, témavezető: dr. Benyovszki Annamária

•        Marketingkommunikáció 1. tagozat, 3. díj és különdíj: Erős Lóránt, témavezető: dr. Alt Mónika Anetta

•        Vállalati pénzügyek tagozat, 3. díj: Dorner Boglárka Tamara, témavezető: dr. Szász Levente

•        Makroszintű pénzügyek tagozat, különdíj: Karsai Zoltán Krisztián, Joiţa Nicoleta, Süveg Orsolya, témavezetők: dr. Benyovszki Annamária és Petru Tünde Petra

•        Stratégiai- és változ(tat)ás menedzsment 2. tagozat, különdíj: Erdély Attila, témavezető: dr. Györfy Lehel-Zoltán

Fizika, Földtudományok és Matematika szekció

•        Anyagtudomány tagozat, a zsűri különdíja: Bakos Katinka, témavezetők: dr. Néda Zoltán és dr.  Járai-Szabó Ferenc

•        Környezettudomány és vízminőség, kiemelt különdíj: Boér Ágnes, témavezetők: drd. Kis Boglárka-Mercédesz és drd. Pál Zoltán Ferenc

•        Analízis és valószínűségszámítás tagozat, 2. díj és különdíj: Kolumbán József, témavezető: dr. András Szilárd Károly

•        Politikai és történeti  földrajz tagozat, kiemelt különdíj: Lengyel Hunor, témavezető: dr. Bartos-Elekes Zsombor

•        Komplex rendszerek fizikája tagozat, 2. díj: Sándor Bulcsú, témavezetők: dr. Néda Zoltán, dr. Járai-Szabó Ferenc








EZT OLVASTA MÁR?

X