Gyász a metálvilágban: meghalt a Slayer alapító gitárosa


-A A+

Negyvekilenc évesen elhunyt csütörtökön  Jeff Hanneman, a Slayer zenekar gitárosa, szövegírója. A zenész 2011 óta nem turnézott a zenekarral, mivel egy pókcsípés miatt olyan bőrszövet-betegséget diagnosztizáltak nála, amely az élő bőrszövetek elhalásához vezet, de halálához végül májelégtelenség vezetett.

Tavaly a bandatagok még optimistán álltak a zenész gyógyulásához, és úgy látták, a gitáros vissza tud térni a zenekarba, de februárban azt nyilatkozták, hogy valószínűleg mégsem tud velük játszani, mert Jeff egészségi állapota bizonytalan volt.

A zenész Kaliforniában született, apja második világháborús veterán volt, testvére pedig Vietnámban szolgált, ennek megfelelően érdekelték az ehhez kapcsolódó témák, amiket rendszerint bele is épített a zenébe és a szövegekbe.

Kerry King gitárossal 1981-ben találkoztak egy meghallgatáson, ekkor döntötték el, hogy saját zenekart alapítanak, amelybe a heavy metál és a punk elemeit keverik.A Metal Blade Records szerződtette őket és az ő gondozásukban jelent meg az első két albumuk is (Show No Mercy -1983, Hell Awaits – 1985).








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X