Kirúgták a színiegyetemről a szexuális zaklatási botrányba keveredett Gothár Pétert


-A A+

Felmondott Gothár Péternek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), miután az intézmény etikai bizottsága a Kossuth-díjas rendező oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta – közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.

„Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük, és szeretnénk a továbbiakban a jövő feladataira koncentrálni. Miközben új programok kidolgozásával azon leszünk, hogy az oktatási és munkakörnyezetet a lehető legbiztonságosabbá tegyük, szeretnénk, ha az SZFE dolgozói és hallgatói az oktatással és az alkotó munkával foglalkozhatnának. Ebben kérjük a sajtó és a közvélemény megértő segítségét" – fogalmaz az egyetem közleménye.

A közlemény szerint az SZFE Etikai Bizottsága megállapította, hogy az egyetem vezetésének nem volt tudomása a korábban a rendező más intézményben megtörtént ügyéről, nem tudott továbbá semmilyen Gothár Péter által elkövetett etikai vétségről az egyetemen sem. Az SZFE-hez továbbra sem érkezett semmilyen etikai vétségre vonatkozó bejelentés.

Ugyanakkor a bizottság szerint Gothár Péter ügye következményeként súlyosan sérült az egyetem etikai kódexének jó hírnév megőrzésére szolgáló irányelve. A bizottság javaslatának célja ezért az európai ismeretségű egyetem jó hírének és morális integritásának megóvása, az oktatás zavartalan menetének mielőbbi helyreállítása, és az etikai vétségek kezelésére irányuló egyetemi eljárásrend iránti bizalom megerősítése volt.

Az SZFE Etikai Bizottsága szerint „határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől", és – mint fogalmaznak – Gothár Péter művészi munkája, szaktudása indokolttá tette több mint harminc éve tartó oktatói alkalmazását.

„Tanár és diák, rendező és színész viszonylatában (csakúgy, mint bármilyen más hierarchikus kapcsolatban) az alárendelt személyes méltóságát sértő bárminemű viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, és nincs olyan művészi vagy pedagógiai cél, amely az ilyen határátlépéseket elfogadhatóvá tenné" – emeli ki a közlemény.








EZT OLVASTA MÁR?

X