A szeretet rétegeiről, szövevényeiről, anyákról, nagyanyákról, lányokról, gyerekekről, szeretetről, szerelemről, barátokról, értékekről, játszadozásról, anyaságról beszélgettünk Panek Kati kolozsvári színésznővel. Az interjú anyák napja alkalmából készült.

Mi zajlik egy nőben, amikor úgy dönt, hogy gyereket vállal?

A gyerekvállalás magánügy, a nő magának szüli a gyereket. Ez nem azt jelenti, hogy az apát kihagyjuk. Ám olyan világot élünk, amiben egyre türelmetlenebbek egymással az emberek. Házasságok köttetnek, majd hirtelen kapcsolatok robbannak szét. Az anyának tudnia kell, hogy bárhogyan alakul az élete, ha gyereket vállal, azt magának szüli. Ha az édesapával együtt maradnak, és ha az apa szereti családját, az Isten áldása, az a jó biztonság még akkor is, ha néha összezörrennek. De amikor az asszony gyereket vállal, úgy kell berendezkedni lelkileg, hogy akkor is fel tudja nevelni szülöttjét, ha társ nélkül marad.

Mi a legszebb az anyaságban?

Az, hogy a gyereknek fogódzója az anyja, és az anyjának vezérlője a gyermeke. Utat szabnak egymásnak. Egymáshoz nőnek. Más-más időben egymás támaszai. Legjobb barátok. Viharos életünk volt minden tekintetben, különleges és szövevényes, sok szálon bonyolult, de mindent igyekeztem megbeszélni Zsuzsival, egészen kicsi korától. Ezért hiszem, hogy nincs csonka család, csak felületes szülők. A gyerek a merev, basáskodó, hiteltelen, hitegető szülőnek ellenszegül, de a biztonságosan, jól kormányozó szülő döntéseit elfogadja.

Akkor is, ha másként gondolja?

Akkor is. Minden családban kell lennie egy falkavezérnek. Észérvvel pedig bármit el lehet fogadtatni. A gyerekre terhelni a saját életünket nem egészséges, de ha - korához igazítva - mindent megbeszélünk vele, akkor nem maradnak a kicsi lelkében tisztázatlan dolgok, homályos, félelemkeltő hiátusok: szépen, okosan értegetni kezdi az őt körülvevő világot, alkalmazkodni tud váratlan helyzetekhez is, és még azt is játékosan oldja meg, amit a felnőtt eleinte megoldhatatlannak lát. Én egyetlen esetben vagyok kutyaszigorú: nem tűröm a hazugságot. Se gyereknek, se felnőttnek. Magam soha olyat nem ígértem a kölyöknek, amit később nem tudtam betartani. De soha nem is tépte a kabátom ujját az utcán, toporzékolva, hogy ez vagy az kéne. Ha valamire vágyott, megegyeztünk, hogy megbeszéljük az angyallal vagy megkapja születésnapra, vagy akkor, amikor pénzem lesz rá. És ha ígértem, meg is kapta. Így tanulható az adott szó becsülete, erősíthető a kölcsönös bizalom, ami engem, de őt is kötelezi, s később is szükségeltetik, saját gyerekeivel, majdani családjával.

„Mindig fejetlenül neveltelek. Örülök, hogy lépést hagytál tartani veled. Hogy nem bosszantottál annyit, hogy síromra hozd a virágot. Hogy csak félmosolyod véleményez(ett). Hogy nem fogod a kezem, hogy tudjak menni magam. Fél lépéssel előttem jártál már hatévesen. Azóta is sodorsz magaddal. Auzi tu, ține-o tot așa!” – Panek Kati egyik levele Zsuzsi lányához.

Mi a helyzet az elvált szülők gyerekeivel?

Különleges helyzet az enyém, mert huszonnégy válás volt a szűkebb-tágabb családban. Hét karikagyűrűt kaptam, de csak egyszer mentem férjhez: nem akartam papírral elkötelezni magam. A törvényszéki huzavonát nem kívántam, nem a válás zavar: mintsem feszültségben élni, akkor inkább elvált szülők gyermekének lenni. A felnőttek felelőtlen harcainak a gyermek issza meg a levét, őrlődik két szeretett szüleje - néma vagy zajos - csatái közepette. Aprócska volt Zsuzsim, amikor apjától elváltam, s még elemista korában tisztáztam vele, hogy semmivel se kevesebb attól, hogy elváltak a szülei. Sok sorstársa van, kinek tragédia, kinek szomorúság, kinek hiány, kinek megnyugvás, de idegennek mindez csak egy történet. Ami előnyére válhat: hamarabb meg kell állnia a lábán, amitől jó esetben erősebb és életrevalóbb lesz, amint a leszakadt részek is, Magyarországhoz képest. E rohanós világban viszont még több az olyan család, ahol a szülők együtt vannak ugyan, de reggeltől estig munkában, kényszeredetten, szeretetlenül élnek otthonukban. Csak hát ezzel nem szokás dicsekedni. Ha egymást már nem is, attól gyerekeiket szerethetik a szülők. Sokan - ha együtt maradnak - a gyerekeikért teszik. Még ha nem is durva, hangos a házasság, de már a szenvtelen élettelenséget, vagy a feszültséget is (meg)érzik, megszenvedik a gyerekek. És sok a gyáva, vagy kényelmes ember, akik a gyerekekre hivatkozva látszat-élnek egymás mellett, sokan pedig azért nem válnak el, mert nincs hova külön költözniük. Fulladoznak az iszamos vagy unott kapcsolatban, amiben a gyermek sok esetben rosszabbul jár, mint válás esetén, mert kénytelen valamelyik oldalra állni: legtöbbször ösztönösen a gyengébbet védi, hiszen azt jobban félti, de ezzel szembe kerül az erősebbik féllel, ugyanakkor mindkettőhöz ragaszkodik. Ebben őrlődik, kifele nem viheti a belháborús félelmeit, ha nem talál egy emberszabású őrző angyalára, úgy csak bolyong, mint egy irányt tévesztett apró csillag, aki lemaradt a tejútról. A gyerekzsúrok korszakában mondtam Zsuzsinak: mikor elmész egy születésnapra, olyankor ünneplőben a ház és lakói. De te fiam arra is figyelj, hogy az ott élő emberek között milyen a viszony.Zsuzsi, bárhonnan hazajött, végeérhetetlenül mesélt. Tán másodikos volt, amikor egy gyerekbuli után először mondta: szép házban, jó körülmények között lakik az ünnepelt, jól mulattak, de abban a házban süt a szeretetlenség. Kérdeztem, miből érezte? Abból – magyarázta -, hogy az édesanya és az édesapa között semmi, de semmi kapcsolat nincs. Se egy mosoly, se egy simogatás, se egy összenevetés, se valami játékosság, amiből azt érezni, hogy két ember összetartozik.