A politikusaink mi magunk vagyunk – megnyílt a csíkszeredai Új Kriterion Galéria évzáró tárlata


-A A+

Valeriu Mladin III. politikai bestiárium című kiállításával zárja a 2019-es évet a csíkszeredai Új Kriterion Galéria. A kiállítás megnyitóján a művész nem csupán az alkotásairól ejtett szót, hanem felidézte a harminc évvel ezelőtti romániai forradalom eseményeit is.

Oldott hangulatú beszélgetés nyitotta meg a tárlatot, az alkotóval Simona Vilău, a kiállítás kurátora beszélgetett. Közvetlen közelről élte meg az 1989-es temesvári eseményeket – árulta el a megnyitó során Valeriu Mladin. A művész felelevenítette a forradalom temesvári napjait, megtudhattuk, hogy sokan a halálhírét keltették: a harcok halálos áldozatai között volt valaki, akinek ugyanolyan fehér kabátja volt akkoriban, mint neki.

 A kiállított alkotásokról Valeriu Mladin elmondta: valójában nem tér ki személy szerint egy-egy politikusra, képein keresztül az egész társadalomnak szeretne egyfajta tükröt tartani. A művész szerint a politikusok egy kicsit mi magunk is vagyunk, választásaink révén mi termeljük ki őket. A választások során úgy gondoljuk, a lehető legjobb embereknek szavazunk bizalmat – emlékeztetett Valeriu Mladin.

A kiállítás során nyolc nagyméretű rajzot láthatunk, emellett egy önarckép-összeállítás teszi teljessé a tárlatot. A rajzok részei egy nagyszabású művészi vállalkozásnak: összesen 30 rajzosra tervezi Mladin a sorozatot, amelynek létrejöttéhez még hat félbehagyott munka befejezése szükséges.

Részegh Botond, az Új Kirterion Galéria művészeti vezetője a Maszol érdeklődésére elmondta: egyfajta edukatív céljuk is volt a kiállítás megszervezésével. Szerették volna bemutatni a nagyközönségnek, hogy akár az absztraktabb világlátással megáldott művészek is tudnak rajzolni. Ennek bizonyságai a kedden bemutatott nagyméretű állatportrék, amelyek hihetetlen részletgazdagságsággal készültek el.








EZT OLVASTA MÁR?

X