Valószínűleg ez lehetett a mottója J.J. Abramséknak a mindent lezáró finálé elkészítésekor, a Skywalker kora ugyanis annyira gátlástalan nosztalgiacunami, hogy szinte már csak azt várja az ember, mikor tolja be Obi-Wan Kenobi a Cantina Songra egy babakocsiban Baby Yodát.

Méltó módon minden lezárni minden idők egyik legnépszerűbb szériáját, mindezt úgy, hogy a megosztottságra és fanyalgásra valahogyan sokkal fogékonyabb rajongók is elégedettek legyenek – nem mondható, hogy J.J. Abrams egy laza ujjgyakorlat előtt állt. A nem kis kihívást tovább nehezítette, hogy a harmadik rész nagyban épült volna Leia hercegnőre, ám Carrie Fisher halála miatt ez már nem valósulhatott meg. Ráadásul a kármentés is az ő dolga volt, a széria a fináléra meglehetősen skizofrén helyzetbe került: az új trilógia első részével, Az ébredő Erővel a legtöbbeknek az volt a baja, hogy Abrams pofátlan biztonsági játékként újrahasznosította az Egy új reményt, a folytatást rendező Rian Johnsont pedig amiatt kövezték meg kis híján, mert szokatlanul és merészen nyúlt hozzá a Star Wars-univerzumhoz. Ebből a gigantikus kulimászból kellett valakinek kivakarnia a szériát, a Disney-nél pedig úgy döntöttek, hogy a mindent lezáró fináléhoz visszahívják Abramset, mert a biztonsági játék még mindig a könnyebb út, Abrams pedig valóban nem kockáztatott: annyi régi szereplőt, utalást, nosztalgiaelemet zsúfolt bele, hogy a Ready Player One is megirigyelné. Csak közben elfelejtett minden másra ügyelni és jó filmet rendezni. Olvasd tovább a Filmtetten!