Marosvásárhelyen is bemutatja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködésben készült nagyszabású zenés produkcióját, a Koldusoperát.

A Bocsárdi László által rendezett előadás Bertolt Brecht darabjához hűen három felvonásban, nagyzenekarral, kórussal idézi meg a gengszterek és utcalányok, profi koldusok és korrupt rendőrök múlt század eleji világát, a pénz mindenek feletti uralmának visszásságait, mely ma aktuálisabb, mint valaha. A vendégjátékra január 10-én este 7 órától kerül sor a marosvásárhelyi színház nagytermében, derül ki a társulat közleményéből.

Bertolt Brecht darabja műfaji meghatározása szerint tandráma, de a legmozgalmasabb hollywoodi forgatókönyveket idézi, és egyben opera, musical, és mindezek paródiája is. Tartalmát és formáját tekintve is igazi remekmű, melynek világsikeréhez Kurt Weill gyönyörű zenéje is nagymértékben hozájárult.Penge Mackie, a rablógyilkos titokban feleségül veszi Peachum, a koldushálózatot működtető üzletember egyetlen lányát, Pollyt, az apa azonban nem adja áldását a házasságra, sőt, bosszút forral újdonsült veje ellen. Felesége valamint az utcalányok segítségével eléri, hogy a rendőrfőnök elfogatási parancsot adjon ki ellene. Csakhogy a rendőrfőnök egykori katonatársa és barátja Mackie-nek, így aztán egyre több nem várt fordulat következik be a történetben.

A marxista eszmék iránt érdeklődő Brecht 1928-ban a kapitalizmus kritikájaként írja meg a Koldusoperát. „Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?” – panaszkodik Mackie az előadás végén, és mindnyájan érezzük, hogy mindez a mai nap sem humoros kiszólás, hiszen a mára már tökéletesen működő rendszer csak látszólag képviseli a társadalmat fenntartó kisember érdekeit.

A szegedi premiert követően Kovács Dezső így írt az előadásról: „Bocsárdi László rendezése az elidegenítést rendre feszes iróniába fordító, a monotóniát sem nélkülöző, összhatásában mégis rendkívül erőteljes brechti színház. Semmi tinglitangli, vagy a túlcsorduló érzelmekbe való belefeledkezés hullámvasútja, szabatosan, összehangoltan működik a konstrukció. Bocsárdi elemző racionalizmusa, rendezői keménysége találkozik itt Brecht didaxisával.”