Könyvet hoz az angyal – de milyen legyen? Hasznos tanácsok Makkai Kinga gyermekirodalom-szakértőtől


-A A+

A könyv mindig jó ajándék – igaz ez a gyerekekre is, ám az egyre bővülő gyerekkönyv-kínálatból nehéz kiválasztani a leginkább megfelelőt. Makkai Kinga egyetemi tanárnak, művelődésszervezőnek, gyerekirodalom-szakértőnek nemrég jelent meg Útlevél Meseországba című kötete, amelyben a könyvajánlók mellett az erdélyi magyar gyermekirodalom elmúlt 30 évéről is közölt tanulmányt. A könyvbemutató után arról beszélgettünk a szakértővel, mi alapján válasszuk ki a megfelelő kötetet a gyerekeknek.

Milyen szempontok alapján válasszunk gyerekkönyvet?

Mivel rengeteg gyerekkönyv jelenik meg, ma már egyre nehezebb a szülőknek kiválasztani a minőségi könyvet. A gyerekkönyvek esetében a márka az elsősorban a szerző. Ha nem ismerjük a nagypresztízsű kortárs írókat, vagy az illusztrátort, akkor a kiadó a márka. Erdélyben szerencsénk van, mert például a Gutenberg Kiadó felvállalta az esztétikailag is minőségi gyerekkönyvek kiadását. Olyan kiadványokat dobnak a piacra, amelyek nem egyszer elnyerték a Legszebb Könyv díját is, de említhetném még Koinonia Kiadót is. A magyarországi könyvek esetében könnyebb az eligazodás, mert a Móra, a Pagony, a Kolibri Kiadó, neves gyerekkönyvkiadók a kötetek hátára felírják a korosztályt. Összefoglalva segítséget nyújthat a válogatásban a kiadó, a szerző, az illusztráció és hogy hány éveseknek ajánlják.

A gyerekek életkora mennyiben határozza meg azt, milyen a jó könyv számukra?

Nagyon. Minden korosztálynak megvan az a műfaj, ami tetszik neki. Például a kisgyermek kor, 1 évtől 3 éves korig a mondókás vagy a képes könyvek korszaka. A képeskönyv egyetlen történet több oldalon keresztül elmondva, tehát egy mese, egy könyv. Egészen 4-5 éves korig a képeskönyvek korszaka van. A versből soha nem elég, ezért a mondókás, a verses köteteket egész óvodáskorban adhatjuk a gyerekeknek. A nagycsoportos óvodásnak már inkább mesegyűjteményeket ajánlunk, tematikus antológiákat – például autós mesék, királylányos antológiák – vagy egy szerzőtől több mesét.

A mesék korszaka körülbelül második osztályig tart, tehát elsős-másodikos gyereknek még hozhat az Angyal meséskönyvet. A kiskamaszkortól, harmadik osztálytól kezdődően öt-hatodik osztályig a meseregények, hetedik-nyolcadikban pedig már az ifjúsági regények korszaka van. A kamaszok körében nagyon divat most a fantasy regény, az úgynevezett young adult műfaj, amely különböző disztópiákat, utópiákat mutatnak be. Nagyon érdeklődnek a kamaszok eziránt. Az ifjúságnak már nyugodtan lehet felnőtt irodalmat is ajánlani.

A Harry Potter magyar kiadása néhány hete lett húsz éves. Milyen hatással volt a könyvsorozat az erdélyi olvasókra?

Nagyon sokan fenntartással kezelik a Harry Potter-köteteket – noha a kortárs gyermekirodalom-kritika már elfogadja, mint jó gyerekkönyvet. Nagyon sokan világszerte a könyvsorozatnak köszönhetően váltak olvasóvá, tehát óriási a jelentősége. A kötetek felkeltették a műfaj iránt az érdeklődést – ez is fantasy kategória, csak a boszorkány témában. Utána sorra jelentek meg a fantasy könyvek, de például a Csillagok háborúja is ilyen volt anno.

A Harry Potter indította el ezt a folyamatot. A könyvsorozat népszerűsége az erdélyi olvasókra is ugyanúgy jellemző, az internetnek köszönhetően ilyen szempontból már nincsenek határok és nincs különbség az erdélyi és a magyarországi olvasók között.

Mennyire határozza meg a gyerekek neme, hogy mit olvasnak? Vannak-e tipikus lányos, illetve fiús könyvek?

Főleg kisiskolás korban a nembeli különbségek nagyon erőteljesek, de ezt megelőzően az óvodáskorban is. Körülbelül negyedik osztályig vannak a lányos könyvek és fiús könyvek. A fiúk jobban szeretik azokat a történeteket, amelyekben fiú a főszereplő. A lányok inkább elolvassák azokat a történeteket is, amelyekben fiú a főszereplő, de fordítva ez nincs így. Éppen ezért nagyon kell tudni a pedagógusoknak, tanítóknak, hogy milyen könyvet ajánl a lányoknak és a fiúknak. A lányok inkább érdeklődnek a barátságról, szerelemről szóló történetek iránt, a fiúkat inkább a kalandosabb könyveket keresik.

Honnan lehet megismerni a jó, illetve a rossz gyerekkönyvet?

A rossz gyerekkönyv a kisebb korosztályban gügyög-gagyog, nem tartja nagyra a gyereket, jelentéktelen dolgokról ír, mert úgy gondolja, hogy velük nem kell tabutémákat feszegetni, mert nem bírják meg. Elhallgat a valóságból bizonyos dolgokat, amelyek ijesztőek. Ez a „gügyögés-trend” mutatja, hogy silány a gyerekkönyv.

Az a jó gyerekkönyv, ami elgondolkoztatja a gyereket, ami nyugodtan felnőttként kezeli a gyereket és ezáltal tud szembesülni bizonyos tabutémákkal, például a válással, alkoholizmussal. A gyermekirodalom most már nagycipőben jár, olyan szempontból, hogy hisz abban, hogy a mai gyerekek ezekkel a témákkal is meg tudnak birkózni, ha kellőképpen van tálalva.

Mi a véleménye a „színes-szagos-hangos” könyvekről, amelyeknél egy gomb megnyomásával például a béka brekegése hallható?

Van egy olyan időszak, amikor a gyerek ismerkedik a könyvvel (fél éves kortól egy éves korig). Ebben a korban vehetünk a gyereknek olyan lapozókat, ami hangot ad ki, vagy egy báb van beépítve, esetleg fürdés közben használhatók. Nincs ezekkel semmi baj, mert ebben az időszakban a gyerek tárgyként tekint a könyvre, még nem szellemi érték a számára és nagyon jó, ha a könyv interaktív és felkelti az érdeklődését. Ezt viszont a csecsemőkorral együtt a gyerek kinövi, a későbbiekben a kép, az illusztráció kerül előtérbe.

A könyvbemutatón elhangzott, hogy ne a Piroska és a farkassal kezdjük a meseolvasást. Mivel kezdjük?

Csecsemőkorban a lapozók, leporellók; később jöhetnek a mondókás könyvek, óvodáskorban legyen egy verseskötet, egy antológia (akár megzenésített versek). A hétköznapi mesékkel kezdjük két-három évesen – a Boribon például vagy Marék Veronika Kippkopp- könyvei –, a képes könyvek korszaka, majd jöhetnek a komolyabb, nagyobb terjedelmű mesék. Grimm-meséket csak ötéves kor után ajánlott olvasni. Az 5-7 éves kor a klasszikus tündérmesék időszaka, később kinövik a gyerekek, előbb pedig nem szabad, mert a gyerek még nem tud megbirkózni azzal a durva agresszióval ami a középkori mesékre jellemző.

Mennyire hasznos a szülőknek előolvasni a gyerekkönyveket?

Nagyon fontos, saját tapasztalok alapján is nagyon ajánlom a szülőknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X