Ismét meghirdetik a fogyatékkal élők zenei tehetségkutató-versenyét
Második alkalommal szervez fogyatékkal élőknek szóló zenei tehetségkutatót a United by Music Alapítvány és a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány. Orosz Anna projektvezető arról tájékoztatta lapunkat, hogy 2020 január végéig várják a zenében tehetséges, fogyatékkal élők jelentkezését a vetélkedőre.
A meghallgatásokat februárban szervezik Kovászna, Hargita, Maros, Kolozs és Brassó megyékben, a döntő pedig jövő év márciusában lesz Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium rendezvénytermében.
Orosz Anna rámutatott: a versenyzők válogatását szakmai zsűri végzi, amely zenetanárból, zenészből és énekesből áll. Mindegyik versenyző egy számot ad elő egyénileg, hangszeren, énekelve, vagy énekelve hangszeres kísérettel, a zenei műfaj pedig szabadon választható.
A United by Music Alapítvány projektvezetője szerint az elmúlt évi tapasztalat azt mutatja, hogy a fogyatékkal élők körében nagy az igény erre a versenyre: tavaly 37 személy nevezett be, ebből 19-en kerültek a döntőbe és 10 személy részesült díjban. Az első három helyezett egyhetes hollandiai kiránduláson vett részt, ahol a holland partner által szervezett jótékonysági eseménysorozat keretén belül a tehetséges énekesek minden este nagyközönség előtt léptek fel. Az idén meghirdetett tehetségkutató fődíja is egy több mint egyhetes hollandiai kirándulás, ahol a nyertes nagyközönség előtt is bemutatkozhat.
A versenyben olyan személyek vehetnek részt, akiknél hivatalosan a fogyatékosság valamelyik típusát állapították meg, illetve, akik bármilyen hangszeren játszanak vagy énekelnek. Akiket a zsűri kiválaszt, lehetőséget kapnak arra, hogy zenei karrierjük kibontakozzon, mentorokat kapnak, szakmai oktatásban fognak részesülni. A jelentkezéssel kapcsolatos minden információ elérhető a www.united-by-music.ro/ro/ honlapon román nyelven és a www.united-by-music.ro/hu/ honlapon magyar nyelven. A jelentkezés beküldésének határideje 2020. január 31., e-mail-cím: unitedbymusicromania@gmail.com.
Orosz Anna arról is beszámolt, hogy a kezdeményezést felkarolta a Kovászna és Hargita megyében jelenlévő AMIGO-üzletlánc, amely hétfőn 5890 lejt adományozott a zenei tehetségkutató verseny megszervezésére. A székelyföldi üzletlánc az adományt egy karácsonyi nyereményakció keretében szervezte meg, amelyben összesen 602 személy vett részt. A United by Music Alapítvány képviselője szerint magánszemélyek is támogathatják az első olyan erdélyi zenekart, amelynek tagjai tehetséges, fogyatékkal élő zenészek. Adományozni lehet havonta vagy egyszeri adományként is a zenei projekt fenntartására a http://united-by-music.ro/hu/tamogass.html linken.
A United by Music Alapítvány romániai fiókját Sepsiszentgyörgyön jegyezték be 2018-ban, egyik alapító tagja Makkai Péter református lelkész, akinek a nevéhez számos szociális projekt kötődik, amelyek a fogyatékkal élők társadalmi befogadását és elfogadtatását szolgálják. A Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztató és integráló központja, az Írisz Ház már több éves kapcsolatban áll a United by Music hollandiai csapatával, akik számos projektben segítették a sepsiszentgyörgyi szervezetet. A United by Music Románia Alapítvány olyan ügynökségként működik, amely fogyatékkal élő művészeket karol fel és az a célja, hogy minél több, különböző művészt összehozzon. Küldetésünk az, hogy zenei oktatást és fellépési lehetőségeket biztosítsanak tehetséges, fogyatékkal élő zenészek számára. Rendszeres zenei táborokat szerveznek a fogyatékkal élő zenészek számára, ahol zenei mentorok segítségével gyakorolnak, a műsoruk repertoárján dolgoznak – mondta Orosz Anna.
- 33019 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33021 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33021 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33023 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33024 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33024 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni