Színház a Szigeten


-A A+

La Mancha lovagja, francia mozgásszínház vagy melanéz utcazene – egyetlen nap sem telik el színházi produkció nélkül a jubileumi, 20. Sziget fesztiválon.

A Salamon-szigetektől Indiáig, Angliától Szlovákiáig, Oroszországtól Lengyelországig a világ minden tájáról érkeznek színházi produkciók, így a fesztivál minden napjára akad látnivaló a színházkedvelőknek is.

szigetszinhaz plakat

A La Mancha lovagja című musicallel mutatkozik be a békéscsabai Jókai Színház Porondszínháza a fesztivál keddi nulladik napján. Fekete Péter rendező korábban elmondta, hogy a darab helyszínét egy 1950-es évekbeli gyűjtőtáborba helyezték át. Ide érkezik meg a költő, Cervantes, aki történeteivel, játékával megpróbál újra hitet adni a bebörtönzötteknek. Az előadás eredetileg két óra hosszú, de a Szigeten rövidített változatot adnak elő.

A darabban Cserna Antal és Szomor György mellett többek között Csomós Lajos, Lapis Erika, Jancsik Ferenc, Katkó Ferenc, Veselényi Orsolya és Szabó Lajos tűnik fel a színpadon. A kedden 18:30-tól látható előadást élőzene kíséri; a produkció az Ákos-koncert kezdetére véget ér.

A szervezők tájékoztatása szerint a többi napon is „a show-é lesz a főszerep”. A Circo Rum Ba Ba angol cirkuszi társulat mulattatói ókori olimpikonok, Leonidász és Hermogenész bőrébe bújva a történelem első olimpiájára készülnek: fél szemmel mindig egymást figyelik, miközben melegítenek, de még így is jut idejük mesélni ógörög nyelven korábbi győzelmeikről az első és a második napon.

sziget melanezutcazene
Szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap többnyire a Világzenei Party Nagyszínpad mellett hallgathat bele a közönség a Salamon-szigetekről, kizárólag bambusz hangszerekkel érkezett Narasirato törzsi zenéjébe.

Csütörtöktől jelentkezik az Esik című színdarabbal a British Event Theater, míg a Pickled Image látványos figurákkal mutatja be a Nem félünk a farkastól! (The big bad wolf) című bábjátékát.

sziget nemfelunkfarkastol

A Sziget útjain a francia Compagnie Pipototal két forgó, pörgő, csilingelő, furcsa járgánnyal cikázik majd. Philippe Geffroy őrült szerkezeteit a társulat artistái működtetik, akik minden este hatalmas utcaszínházzal várják a közönséget.

További különlegességgel szolgál az Indiából érkezett Dil Mastana csoport. Az ősi zenei tradíciókat megtartó repertoárjuk az indiai radzsasztáni énekek tekervényes dallamait mutatja be; ezek Ábrahám Judit táncával válnak kerek egésszé. A hétvégén feltűnik egy fúvós zenekar, a Blaas of Glory: a holland csapat a kemény rock lényegét ülteti át fúvósokra, kiegészülve bendzsóval, harmonikával, akusztikus gitárral, pergődobbal és mosótáblával. {loadposition OTP}

A tánc sem maradhat ki a Sziget színházi kínálatából: a Bloco X nemzetközi szamba projekt Európa 14 országából – köztük Magyarországról – 100 válogatott dobossal áll össze évente csupán háromszor. Ebből az egyik alkalom idén is a Sziget lesz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X