Pénteken kezdődnek a Székelyföld Napok


-A A+

Idén is megszervezik a három székelyföldi megyére kiterjedő kulturális programsorozatot, a Székelyföld Napokat, amely ezúttal negyedik kiadásához ért. A szervezők célja idén is az, hogy jelezzék: Székelyföld igenis létezik. Az önmagukat székelyként, magyarként  meghatározó közösségeknek van sajátos népi kultúrájuk, de a “magasművészetben” tevékeny alkotók is dolgoznak ezen a vidéken.

A rendezvény hét napon át a három székleyföldi megyében (Hargita, Kovászna, Maros) egyidőben zajlik, lényege, hogy a térség más-más tejegységeiben élők megismerjék egymás kulturális, népzenei, népművészeti, vagy akár komolyzenei életét, tevékenységét.

“A Székelyföld Napok arról tanúskodnak, hogy térségünk nem a múltat kimerevítő skanzen, amely az élet száz évvel ezelőtti valóságát mutatja meg, nem etnikai rezervátum, amelyben az itt élők énekeiket, táncaikat mutatják be többségieknek és kíváncsi idegeneknek. Székelyföld élő térség, dolgozni vágyó emberekkel, erős hittel, jellegzetes kultúrával, nemzetközi léptékű művészetekkel, önszerveződő és jövőt alapozó, fejlődő gazdasággal”, áll a három megyét átfogó, nagyszabású kuturális rendezvényt népszerűsítő szórólapon.

“A Székelyföld Napoknak akkor van értelme és tartalma, ha Gyergyócsomafalva produkcióját látják Csernátonban, ha a szovátaiakat Kézdivásárhelyen is megnézhetik” -  fogalmazott csíkszeredai sajtótájékoztatóján Imreh Márton István, a Kovászna Megyei Kulturális Központ igazgatója.

A rendezvénysorozat egyik kiemelt műsoráról, a péntek este hat órától kezdődő Székelyföld Fotó Biennálé kiállításmegnyitójáról és díjátadójáról elmondta, még őket is meglepte, mennyi visszajelzést kaptak a meghívásokra. Több száz fotográfia érkezett, a rendezvényben szerepet vállaló három megyén kívül más megyékből is.

Érdemes megemlíteni még a VIII Táncházzenészek találkozóját, amelyet szombaton a gyimesközéploki Borospataki Skanzenben tartanak, vagy a Hargita Megyei Hegyimentő Szolgálat szervezte Gyilkos-tó környéki sziklamászó-tábort.

Ugyancsak szombaton a Csíkszeredai Boszorka bábcsoport Falinka és a pereputty című előadásának örülhet délután 17 órától a legapróbb korosztály a székelyudvarhelyi vásártéri színpadon.

De helyet kap a kortárs művészet is: Sepsiszentgyörgyön a MAGMÁ-ban Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton közös kiállítása lesz látható Magányos és társas művek 2.0 címmel.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X