Cate Blanchett sorra zsűrizi Európa A-kategóriás fesztiváljait
Nagyjából két éve jelentették be, hogy Cate Blanchett lesz a 2018-es cannes-i fimfesztivál zsűrielnöke, most a velencei filmfesztivál szervezői tették közzé ugyanezt, írja a Variety.
Alberto Barbera fesztiváligazgató kiemelte, hogy Blanchett nemcsak a kortárs filmművészet ikonikus színésze, akivel a legnagyobb rendezők dolgoztak az elmúlt húsz évben, és akiért a legkülönfélébb mozilátogatók rajonganak, hanem a humanitárius és környezetvédelmi célok iránti elkötelezettségével, a nők filmiparban való érvényesülésének támogatásával példakép az egész társadalom számára. Barbera hozzátette azt is, hogy hatalmas színészi tehetsége, intelligenciája és őszinte filmszeretete miatt Blanchett ideális zsűrielnök.A kétszeres Oscar-díjas színésznő megjegyezte, hogy a velencei válogatás minden éven meglepő és különleges, a fesztivál pedig az egyik leghangulatosabb a világon.
A 77. velencei filmfesztivált szeptember 2. és 13. között szervezik meg. A zsűrielnök kilétét a Variety szerint azért jelentették be viszonylag korán, mert a filmfesztivál anyaszervezete, a Velencei Biennálé tisztújítás előtt áll, ez a bürokratikus folyamat pedig késleltethette volna a bejelentést.
- 33159 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33161 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33164 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni