Újra műsoron a Don Juan ünnepélyes vacsorája


-A A+

A közel két hónapja betegség miatt szünetelő Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadást pénteken, május 10-én délután 6 órától tűzte újra műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Matthias Langhoff rendezése ezt követően a dijoni Théâtre en Mai 2013 Fesztiválon vesz részt, ahol május 25-én és 26-án láthatja a közönség a Nagyszínházban (Grand Théâtre).

A március 6-án bemutatott nagytermi előadás Matthias Langhoff és Biró Eszter színpadi verziója Petri György fordításának felhasználásával. A maratoni előadás próbára teszi a néző türelmét, de sokat kínál cserébe. Aki vállalja a kihívást, olyan produkciót láthat, amely egyszerre kínál színházi és operai élményt, magas szintű színészi teljesítményt, könnyed humort és magvas gondolatokat – road movie, szerelmi dráma, musical, sőt, létfilozófiai színmű is egyben.

A főszerepekben két Jászai Mari-díjas színészt láthat remekelni a közönség. Hatházi András, akit Brack bíró szerepéért nemrég UNITER-díjra jelöltek, most Don Juant alakítja, míg Sganarelle szerepét Bíró József játssza. A Gianni Schicchiből emlékezetes lehet Kató Emőke, az Óz, a nagy varázslóból pedig Viola Gábor énekhangja – a Don Juan ünnepélyes vacsorájában mindkettejüket újra hallhatják énekelni.

A Don Juan ünnepélyes vacsorája csak 14 éven felülieknek ajánlott. A pénztár nyitvatartási ideje: naponta 10–13; 16.30–18.30; tel: 0264-593468. Az előadásokra on-line is lehet jegyet vásárolni: www.biletmaster.ro honlapon.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X