Barokk zene a kolozsvári Farkas utcában


-A A+

Május 21-én, kedden 19 órától Petr Zejfart és Michele Barchi ad régizene koncertet a kolozsvári Farkas utcai református templomban. A nagyváradi Posticum által szervezett hangversenyre a belépés díjtalan.

PETR ZEJFART 1957-ben született Prágában. Tanulmányait szülővárosában végezte, a Konzervatórium és Szépművészeti Akadémia fuvola szakán szerzett diplomát. Európaszerte koncertezett szólistaként és kamarazenészként. Olaszországba való letelepedése után blockflöte tanulmányokat folytatott Pedro Memelsdorf vezetésével. 1995-ben koncertsorozatot és kurzusokat tartott Japánban. Rendszeresen fellép az Il Giardino Armonico, Europa Galante, Accademia Bizzantina, Epoca Barocca és La Venexiana régizene együttesek tagjaként. Ezekkel az együttesekkel a Teldec a Virgin és a CPO felkérésére készítettek felvételeket. 2001-ben a milánói Scala szimfonikus zenekarával dolgozott együtt, Riccardo Muti vezényletével (Orchestra sinfonica della Scala di Milano). Karmesterként is tevékenykedik különböző kamaraegyüttesek és kamarazenekarok élén, a régizenei repertoárt részesítve előnyben. A pármai Konzervatóriumban (Conservatorio „A. Boito” di Parma) fúvószenekari gyakorlatot vezet és 17-18. századi zenetörténetet tanít.

MICHELE BARCHI művészcsaládban született, tíz évesen kezdett zongorázni és festészettel foglalkozni, majd a milánói G. Verdi konzervatóriumban folytatott zenei tanulmányokat. Itt diplomázott 1988-ban. Fiatalkora óta rajongója a historikus hangszereknek, olyannyira, hogy 16 évesen kezdte megtervezni és megépíteni az első spinétet. A későbbiekben elmélyítette szaktudását az orgonák építésének területén, csembalókat, spinéteket, és orgonákat épített 18. századi eredeti modellek mintájára.

Még zongoratanulmányai befejezése előtt, autodidakta módon csembaló és basso continuo tanulmányokat folytatott, elsajátította a stílus műveléséhez szükséges elméleti és zenei ismereteket. Néhány évig tagja volt az „Il Giardino Armonico" zenekarnak, részt vett a legjelentősebb zenei fesztiválokon Olaszországban és külföldön egyaránt. Rádió- és televízió-felvetéleket készített az olasz állami csatornának (RAI), a Radio France Classique, a Radio Svizzera, a West Deutsche Rundfunk, az ORF Austria számára és számos amerikai adónak.

Szólistaként csembaló-felvételt készített a Teldec zenei kiadónak J. S. Bach műveiből (koncertek, szvitek, fantáziák és fúgák) a „Bach 2000" kiadvány részeként. A közelmúltban jelent meg a "Fugatto" kiadó gondozásában DVD felvétele, amely a 18. századi velencei csembaló-zenét mutatja be és kiadatlan bresciai szerzők műveit is tartalmazza.

Csembalóművészként több együttesnek tagja és szólistaként is számos koncerten lép fel. Újabban 18. századi bresciai zeneszerzők (Pietro Gnocchi és F. G. Turrini) kiadatlan kéziratainak felkutatásánal és átírásának szenteli magát, melyekről hang- és videofelvételt is készített.

PROGRAM

Concerto in Oradea - maggio 2013

Petr Zejfart – flauto dolce,  Michele Barchi – cembalo

F. Barsanti :                 Sonata n.2 op. I in Do magg. per fl. dolce e b.c.

(1690-1772)                        1. Adagio

                                            2. Allegro

                                            3. Largo

                                            4. Presto

 

G.Ph. Telemann :         Sonata  in re min. per flauto dolce e b.c.

(1681-1767)                        da “Esercizi musici”

                                            1. Affettuoso

                                            2. Presto

                                            3. Grave

                                            4. Allegro

 

Cembalo solo                          A. Vivaldi - Concerto a-moll  op.3 n.10

                                                  Allegro, Largo, Allegro

 

Ch. Dieupart :              Suite n.5 in Fa magg. per fl.dolce e b.c.  

(ca.1667-ca.1740)              1. Ouverture

                                            2. Allemande

                                            3. Courante

                                            4. Sarabande

                                            5. Gavotte

                                            6. Menuet en Rondeau

                                            7. Gigue

 

G. F. Haendel :             Sonata in Fa magg. HWV 369 per fl. dolce e b.c.

(1685-1759)                        1. Grave

                                            2. Allegro

                                            3. Alla Siciliana

                                            4. Allegro

 

Cembalo solo                Domenico Scarlatti: Sonata in d-moll

   (1685-1757)              Sonata in f-moll

              

A.Corelli:                   Sonata II. in G-dur 

Preludio-Adagio

Allemande-Allegro

Sarabande-Largo

Gavotte-Allegro

Giga -Allegro

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X