Hangja sokak számára ismerős lehet a Marosvásárhelyi Rádióból, idén januártól pedig rendszeresen láthatjuk őt a képernyőkön is, miután átvette a hírbemondói stafétabotot Gáll Noémitől az Erdély TV-ben. Ismerjük meg közelebbről Molnár Imolát!

Melyek a pályafutásod eddigi mérföldkövei?

Szerencsés vagyok, mert már egyetemistaként gyakornokként dolgozhattam a sajtóban, és ennek köszönhetően ajánlottak állandó riporteri munkát a Marosvásárhelyi Rádiónál. Az egyetemről kikerülve már olyan munkát végezhettem, amit mindig is szerettem volna: sajtóban dolgozni, újságíró lenni. A rádiózás örök szerelem marad, mellette viszont volt lehetőségem más műfajban is kipróbálni magam: részmunkaidőben dolgoztam újságíróként és rövid ideig voltam a Duna TV egyik marosvásárhelyi tudósítója is. Az Erdély TV pedig egy újabb mérföldkő az életemben. Eddigi pályafutásom során sok olyan felkészült kollégával találkoztam, akiktől rengeteget tanultam, tanulok még ma is.

A riporteri munka, a szerkesztés vagy a műsorvezetés áll közelebb a szívedhez?

Mindhármat szeretem, mindegyiknek megvan a maga izgalmas része: riporterként az a dolgod, hogy az információkat összegyűjtsd, az interjúalanyt megkérdezd, olyan kérdéseket tegyél fel, amelyek a hallgatókat érdeklik. Szerkesztőként a már készen kapott anyagból kell kihoznod a legtöbbet, úgy kell összeállítanod a műsort, hogy az a legátfogóbb, és a lehető legaktuálisabb képet nyújtsa az adott helyzetről, de közben csak annyi információt zsúfolj bele, amennyit a hallgató még képes befogadni. Műsorvezetőként pedig a riporter és a szerkesztő munkájának adsz értelmet, neked kell átfognod és megfelelően tálalnod a témát, esetleg a meghívott vendéggel is beszélgetned.

És mégis jelentkeztél a tv-s munkakörre? Mi vonzott oda?

Az újszerűsége. Hírszerkesztő, hírolvasó vagyok a rádióban is, a tévés híradózás azonban teljesen más. A tévének naponta egy híradója van, azt készíti a legnagyobb stáb, az a legfrissebb, a legaktuálisabb, élőben közvetítik, szóval itt nem lehet hibázni. Hírolvasóként nem teheted meg, hogy hibázva, rosszul hangsúlyozva olvasod fel a híreket, tiszteletlenség a nézővel és azokkal a kollégáiddal szemben, akik dolgoztak az adott anyagon. A műfaj egyfajta fegyelmet is megkövetel, hiszen nem lehet elkésni, nem lehet unottnak lenni, kacarászni, kipillantani vagy orrot vakarni közben.

Miben más a rádiós mikrofon elé ülni, és a prompterről olvasni?

Mindenben, és semmiben. Rádióban senki nem látja, hogy a papírlap fölé hajolva, szóról szóra felolvasom a leírtakat, nem kell vigyáznom az arckifejezésemre sem. Prompterről olvasni tulajdonképpen egyet jelent azzal, hogy a szöveg nagy része a fejedben van, vagyis úgy olvasol, mintha nem is olvasnál. Apró különbségnek tűnik, de ha nem így teszel, látszik a képernyőn.  

Magaddal szemben milyen elvárásaid vannak? Követsz-e más televíziós hírolvasókat?

Persze, vannak hírolvasók, akiket figyelek. Eddig csak az alapján követtem őket, hogy mennyire természetesen mondja el a híreket, most már apróbb részleteket is megfigyelek. A lényeg az, és erre törekszem én is, hogy az olvasott szöveg, a lehető legjobban hasonlítson a természetes, szabad beszédhez, és közben az átadott információ ne torzuljon, ne kapjon más értelmet. Ezt kell megtanulnom.