Erdélyi körútra indult Drakulics elvtárs, a sármos magyar vámpír


-A A+

Nyugatról érkezett vámpír szívja a magyar munkásvért Bodzsár Márk szocialista vámpírvígjátékában, a Drakulics elvtársban. Az abszurd alapötletet pazar szófordulatokkal, a ’70-es éveket idéző következetes látványvilággal vitték vászonra, amiről a napokban az erdélyi közönség is meggyőződhet.

A film péntektől fut a romániai mozikban, szombat este a kolozsvári Művész moziban az alkotók jelenlétében vetítették, Sepsiszentgyörgyön vasárnap este hattól a Művész moziban, Csíkszeredában hétfőn este héttől a Csíki Moziban vetítik a filmet, szintén közönségtalálkozóval egybekötve.A kolozsvári közönségtalálkozón Jakab-Benke Nándor filmkritikus kérdezte az alkotókat. A rendező, Bodzsár Márk elárulta, hogy gyerekkori filmélmény keltette fel az érdeklődését a vámpírfilmek iránt: Roman Polanski vígjátékát, a Vámpírok bálját látta a nagymamájával öt-hat évesen. Már filmesként egy másik terv kapcsán kezdte beleásni magát a Kádár-korba, és ennek kapcsán jött az ötlet, hogy vámpírtörténetet helyezzen szocialista díszletek közé.

Megtudtuk, hogy a színészek közül legelsőnek Nagy Zsoltot szemelte ki, aki egyébként Lugosi Béla óta az első magyar színész, aki vámpírt alakít mozivásznon. Fábián elvtárs (fedőneve: Veres) azonban nem klasszikus Drakula, sokkal inkább a Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive) vagány vámpírjaira emlékeztet: az öreg kommunista, aki ’56-ban csalódva elment Kubába forradalmat csinálni, 62 évesen is sármos, vörös Mustanggal száguldozik, vietnámi rockot hallgat és mágnesként vonzza a fiatal nőket. Többek között a megfigyelésével megbízott Magyar Mária elvtársnőt (fedőneve: Madárka), akit Walters Lili színész-rendező, a Dorothy’s Legs alter zenekar énekese játszik. A madárcsontú, de konok lány érdeklődését egyből felkelti a laza, magabiztos férfi, aki teljesen elüt mindattól, amit addig „Kádár apánk” patriarchális társadalmából tapasztalt. Legfőképpen pocakos-bajszos, konfekciós melegítőt viselő, a merev szabályokat a végletekig tisztelő, macsó élettársától, Kun elvtárstól. Őt játssza Nagy Ervin, ami talán meglepő váltás lesz az erdélyi közönség számára, miután a színészre a Kincsem hősszerelmeseként emlékeznek.Bodzsár Márknak többször volt esélye színpadon komikus szerepben látni Nagy Ervint, és úgy döntött, eljött az ideje ezt filmen is megmutatni. A színész pedig – mint mondta – szívesen játszik olyan szerepet, amellyel „a férfi hiúságból vagy önhittségből, a macsizmóból hülyét tud csinálni”. Hozzátette, irigyli az amerikai „átváltozó művész” színész kollegákat, például Matthew McConaughey-t, akinek egyébként állandó szinkronhangja is: „mindig vannak forgatókönyvek, amikből mazsolázhatnak, nekünk meg várni kell 5-6 évet meg egy jó szemű rendezőt, hogy valami mást tudjunk végre játszani.”A szerelmi háromszögbe rendeződő karakterek mellett számos nem túl mélyen kidolgozott, mégis jól eltalált epizódszereplő van a filmben, a ’89 előtti magyarországi társadalom tipikus karakterei, akikből a rendszerváltás utánra is maradt azért néhány. Közülük az egyik legfontosabb szerep az öntelt, magát éles szeműnek tudó titkosszolgálati tiszt, Esvégh elvtárs, akit Thuróczy Szabolcs alakít. A vele forgatott jelenetek alatt volt a legnehezebb megállni a nevetést, mesélte a közönségtalálkozón Walters Lili, ugyanis kétszer nem mondta ugyanazt a szöveget. Mint kiderült, Nagy Ervin is az a típusú színész, aki szeret változtatni a dialógokon. Hogy milyen rendezőként ilyen színészekkel dolgozni? „Szórakoztató” – válaszolta Bodzsár Márk, és hozzátette: „vágáskor nagyon hálás, hogy van miből válogatni.” A rendező elárulta, hogy Nagy Ervinnel minden forgatási nap úgy kezdődött, hogy a sminkszobában átírták a párbeszédeket, mégis fantasztikus volt együtt dolgozni a teljes stábbal, összegzett a rendező.A szópoénok kétségkívül hasznára válnak a Drakulics elvtársnak, ahogy a látványvilág is: szinte érezzük a fokhagymás kolbász, a füstös iroda, a műszálas pulóver, a fakó eleganciájú szállodaszoba szagát. Emellett a jól eltalált epizódszereplők viszik a filmet: feltűnik Borbély Alexandra „lufifrizurájú” prostituáltként, Kerekes Éva rezignáltan ravasz titkárnőként, Balsai Móni Kádár János végletekig szervilis személyi titkáraként, Székely B. Miklós lehallgatásokban megfáradt titkosszolgálati alkalmazottként, Znamenák István és Szűcs Nelli bőr alá bújós házmester-párként, sőt Bödőcs Tibor humorista is, egy ünnepélyes véradás konferansziéjaként.

A Drakulics elvtárs nem akar több lenni az elsősorban a magyar közönséget megcélzó vígjátéknál, abból viszont összetett. Nem tiszta zsánerfilm, mégsem esik szét: egyrészt magabiztosan mozgatja a Kádár-korszak összetevőit a vámpírtörténetek motívumai mentén, de belelop egy kis alternatív hangulatot is a vámpír és a fiatal kémnő szürreális szerelmi jeleneteivel, ugyanakkor van benne burleszkre emlékeztető, fejbe verős, rugdosós jelenet is.








EZT OLVASTA MÁR?

X