Nemzetközi József Attila-felolvasást szervez a csíkszeredai könyvtár


-A A+

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a nemzetközi felolvasó-maratont. A Székelyudvarhelyen, László Judit kezdeményezésére elindult eseményt 2014 óta a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A felolvasáson Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós művei után idén február 18-án születésének 115. évfordulója alkalmából József Attila alkotásai szólalnak meg. A határokon átívelő felolvasásnak tavaly több mint 33 ezer résztvevője volt 12 országból, 292 településről.

A szervezők célja ráirányítani a figyelmet a magyar irodalom egy-egy kiemelkedő személyiségére, életművére, azokra az emberi, erkölcsi, művészi értékekre, melyeket képvisel és arra, hogy klasszikusokat olvasni jó, együtt olvasni még jobb – áll a szervezők felhívásában.

Idén is várják társaságok, közösségek, iskolai osztályok jelentkezését, helyszín lehet iskolai osztályterem, könyvtár, kávézó, kulturális intézmény, otthon, buszmegálló stb. A felolvasás központi helyszíne a Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme. A korábbi évekhez hasonlóan az esemény Facebook-oldalára várnak beszámolókat, fotókat, a készülődéssel kapcsolatos pillanatképeket, vagy az erre az eseményre készített saját plakátokat, rajzokat. A belföldi felolvasók nyomtatott könyvjelzőt kapnak, külföldre elektronikus formában juttatják el ezt a kis emléktárgyat.

A felolvasásra február 14-ig lehet jelentkezni a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján található jelentkezési űrlap kitöltésével. Az esemény Facebook oldala itt található. A XII. nemzetközi felolvasómaraton főszervezője a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Érdeklődni hétköznap 8 és 15 óra között lehet Török Editnél a 0753-073489 telefonszámon.








EZT OLVASTA MÁR?

X