Katonaének – táncban mesélnek a háborús idők női sorsairól Nagyváradon


-A A+

A Nagyvárad Táncegyüttes február 21-i, Katonaének című előadásáról, az Imre Zoltán Program (IZP) váradi előadásairól, és a Varadinum-bérletről is szó esett a Szigligeti Színház csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Régi kapcsolat fűzi össze a Katonaének rendező-koreográfusát, Mihályi Gábort és a Nagyvárad Táncegyüttest mondta elöljáróban Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, és hozzátette: hosszú egyeztetésre volt szükség, hogy a neves magyarországi rendező koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes együttes vezetője Váradon rendezhessen. Mihályi Gábor egyébként második alkalommal dolgozik romániai táncszínházzal, 2015-ban a Háromszék Táncegyüttessel az Erdély-mennyegző című előadását állította színpadra.

Az első világháború százéves évfordulója is motiválta, árulta el Mihályi Gábor, aki hozzátette: a Kárpát-medence népeinek folklórját ismerve akár azt is elmondhatjuk: a régió története a háború története. Ő azonban különlegesebb hozzáállással közelítette meg a témát, nem elsősorban a közösségi emlékezet, hanem a női sorsok felől, hiszen – mint mondta – nem volt könnyű az elment kedvest váró, gyermekkel itthon maradt nők élete sem.

„Nem akarunk diadalt ülni a győztes csatákkal, és nem búsongunk nemzethalálnak tűnő tragikus eseményeken, az egyént vizsgáljuk” – mondta Mihályi Gábor, aki közölte: az idősebb generáció tagjainak akár családi érintettség okán is ajánlja az előadást, a fiatalabbaknak pedig azért, mert hozzájuk is szól.

Az előadás egyik inspirációs pontja Bartók Béla és Kodály Zoltán első világháborús katonadal gyűjteménye, ezekből Kelemen László – ő a Katonaének zenei szerkesztője is – szerkesztett koncertet Bartók Bécsben címmel, így az előadás ennek is emléket állít. Az előadás alkotóiról, fellépőiről itt olvashatnak.

IZP-fesztivál Nagyváradon

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával futó Imre Zoltán Program fiatal alkotóknak jelent bemutatkozási lehetőséget, mondta Szabó Enikő Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes tánckarának vezetője. Magyarországon kívül egyébként Nagyvárad az egyetlen helyszín, ahol a program alkotói bemutatkozhatnak. A program keretében március 3. és április 9. között nyolc kortárs táncszínházi alkotócsoport mutatkozik be a Szigligeti Stúdióban.

Az előadók és előadások: Mészáros Máté: A távolság mechanikája (március 3., 19 óra); Várnagy Kristóf: Test est (március 26., 18 óra); Egyed Bea: The Dark Night Of The Soul (március 26., 19 óra); Rózsavölgyi Zsuzsa: A Sárkány Kertje (március 27., 19 óra); Jobbágy Bernadett: Akkor majd a gólya (április 8., 18 óra); Cuhorka Emese – Molnár Csaba: Mestermunka (április 8., 19 óra); Varga Kinga: Alpha (április 9., 18 óra); Mádi László: Térfalók (április 9., 19 óra).

Az IZP-fesztiválra egy teljes árú belépőjegy 15 lej, a kedvezményes (szakmai, nyugdíjas, csoportos) jegy 7 lej. Továbbá a fesztiválra az IZP-bérlet vehető igénybe, amelynek ára: 50 lej. Akik bérletet váltanak a HolnapUtán Fesztivál, illetve a Varadinum Tavaszi Színházi Fesztivál előadásaira, azok egy választható IZP-előadást is megtekinthetnek.

Idén tavasszal a HolnapUtán Fesztivállal és a Varadinum Tavaszi Színházi Fesztivállal is várják a közönséget, árulta el Czvikker Katalin. A HolnapUtán fesztiválról későbbre ígértek részletesebb tájékoztatást, míg a május 10. és 25. között megtartandó Varadinum Tavaszi Fesztiválon négy nagyszínpadi és egy kamaraelőadást láthatnak a Győri Balett, a Miskolci Nemzeti Színház, vagy az egri Gárdonyi Géza Színház és a GG-tánc produkcióit. Ezekre az előadásokra február 24-én kezdik meg a bérletek árusítását, amelyek száz lejbe kerülnek majd. A tavaszi fesztiválbérletek vásárlói egy, az Imre Zoltán Program keretében meghívott táncszínházi előadást választhatnak ajándékképpen.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X