Adómentesség: a MÚRE nem tart az újságírók politikai megvásárlásától


-A A+

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szerint az újságírók esetleges politikai megvásárlásánál nagyobb kárt okoz a sajtóban dolgozóknak és a médiafogyasztóknak mindenféle nyomásgyakorlás, a szerkesztőségek „kézi vezérléssel” való irányítása.

A MÚRE pénteken arra reagált, hogy egy kedden elfogadott törvény szerint az újságíróknak nem kell fizetniük személyi jövedelemadót. Az állásfoglalás szerint a kihirdetésre váró jogszabályra szükség van, mert a sajtóban dolgozók többségének a jövedelme ugyanis elmarad a hazai bruttó átlagbér szintjétől.

„Mégsem tudunk egyértelműen örülni e politikai megoldásnak, többek között azt sem tartva helyénvalónak, hogy a pénzügyminiszter döntse el: kik a rendelkezés haszonélvezői. E csapdahelyzetben azzal is számolni kell, hogy az újságíró hagyományos társadalmi szerepe ellentmond annak, hogy kivételezett státuszt kapjon: ily módon hiteltelenné válik a hatalom gyakorlóival szembeni kontroll” – olvasható az állásfoglalásban.

 

A MÚRE emlékeztet, hogy a romániai magyar médiában dolgozó újságírók jellemzően támogatások, pályázatok segítségével fenntartott vállalkozások alkalmazottai, bérszintjük a román médiumok alkalmazottainak keresetétől, sokan közülük másod-, esetleg harmadállásban is dolgoznak. A szakmai szervezet hitelesebbnek tartaná a parlamenti indoklást, hogy az alulfizetett dolgozók helyzetén javítanának a törvénnyel, ha bizonyos jövedelemszint fölött megmaradna a sajtósok adófizetési kötelezettsége.

A MÚRE úgy véli, más eszközökkel, a szakmai szervezetekkel konzultálva érdemben lehetne tenni azért, hogy a mindenkori újságírók munkája többet érjen a minimálbérnél, vonzóbbá váljon ez a hivatás a jól képzett fiatalok előtt. Életpálya-modell bevezetésével például meg lehetne teremteni a lehetőséget az újságíróknak az előrelépésre az államilag fenntartott médiában, a magánkézben lévő médiavállalkozások gazdasági helyzetén pedig egyéb kedvezmények útján lehetne javítani.

Romániában jelenleg az informatikusok mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól. Ez utóbbiak adómentességéről a múlt héten megbuktatott kormány tagjai többször nyilatkoztak, Ludovic Orban ügyvivő kormányfő és miniszterelnök-jelölt például többször az adómentesség eltörlése mellett érvelt.

A szakmai szervezet leszögezi: nem tart attól, hogy az adómentesség bevezetése a romániai magyar újságírók politikai megvásárlását jelenti. „Meggyőződésünk, hogy nagyobb kárt okoz a sajtóban dolgozóknak és a médiafogyasztóknak egyaránt mindenféle nyomásgyakorlás, a szerkesztőségek „kézi vezérléssel” való irányítása csakúgy, mint a politikai alapon történő kinevezések a közmédiában” – olvasható az állásfoglalásban.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X