Vendégjátékok hava a marosvásárhelyi társulatnál


-A A+

Májusban több vendégtársulat is fellép Marosvásárhelyen, ez idő alatt a Tompa Miklós Társulat több fesztiválra és más rendezvényre kapott meghívásnak tesz eleget. A hónap első felében Sepsiszentgyörgyön és Székelykeresztúron, ezt követően pedig Aradon, Miskolcon, Budapesten és Kézdivásárhelyen láthat a közönség marosvásárhelyi előadást. A bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház két román nyelvű zenés előadással lép fel a Nemzeti Színház nagyszínpadán: május 10-én a Silvia (Csárdáskirálynő) című operettet, május 12-én pedig a Rómeó és Júlia című musical-t láthatja a marosvásárhelyi közönség.

A Bányavirág és Bányavakság című kistermi előadások több hazai és magyarországi rendezvényen tekinthetők meg májusban. Székely Csaba drámái, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház együttműködésében létrehozott produkciók közönségsikerének egy fokmérője a miskolci, illetve a budapesti meghívás.

Miskolcon második alkalommal láthatja a közönség a Bányavirág című előadást, amely a Miskolci Nemzeti Színház meghívására és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával lesz jelen május 15-én a Nagyszínházban.

Az előadás május 6-án Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelt, ahová ugyancsak második alkalommal kapott meghívást, május 11-én pedig Aradon a Új Színház Nemzetközi Fesztivál keretében tekinthető meg, ezt követően Kézdivásárhelyre hivatalos, ahol május 27-én a Városi Színházban láthatja a produkciót a helyi közönség.

A Bányavakság című stúdió-előadást a budapesti közönség is láthatja május 16-án. A Sebestyén Aba rendezte produkció a Thália Színházban megszervezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén vendégszerepel.

A bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház vendégelőadásai

Két zenés produkcióval érkezik Marosvásárhelyre a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház: május 10-én, pénteken 19.00 órától Kálmán Imre Silvia (Csárdáskirálynő) című operettjét, május 12-én, vasárnap 19.00 órától pedig Gérard Presgurvic Rómeó és Júlia című musical-jét tekinthetik meg román nyelven a zenés műfajok kedvelői.

A Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor rendező által színrevitt előadások mellett egyéb rendezvényeket is tartalmaz a bukaresti zenés színház marosvásárhelyi miniévada: Az élet szép címmel május 14-én operettgálán, Paris, Mon Amour  címmel május 16-án sanzonesten is részt lehet venni a President Szállodában.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X