Régi-új színházigazgató Székelyudvarhelyen


-A A+

Nagy Pál vezeti a következő három évben is a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat, amelynek igazgatói tisztségére a székelyudvarhelyi önkormányzat versenyvizsgát írt ki.

Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta, hogy pénteken meghallgatta a vizsgáztató bizottság egyedüli jelöltként Nagy Pált, akinek írásban benyújtott pályázatát is megfelelőnek találta.

A régi-új igazgató az MTI-nek elmondta: alapjaiban véve nem kell megváltoztatni a színház működését, de szükség van javításokra és új tervekre. Nagy Pál a következő mandátumában bábtagozatot akar alapítani, és nagyobb hangsúlyt fektet a vidéki közönség megszólítására. Egy másik kiemelt terve az iskolaszínházi program, amelynek keretében középiskolás diákok és a színház közötti kapcsolatot erősítenék. A projekt keretében diákok által bemutatott előadásokkal, drámapedagógiai órákkal, színházi előadások kiértékelésével és tantermi felolvasószínházi programokkal akarják közelebb vinni a színházat a kamaszokhoz.

Az igazgató reméli, hogy ezekre a programokra sikerül külön támogatást szerezni, hiszen az intézmény anyagi helyzete nem a legjobb, még székelyföldi viszonylatban sem. „A túlélésre elég a költségvetési támogatás, és ha túlélni akar az ember, akkor a fejlődésre már nem futja" - mondta.

A színház általában az önkormányzati támogatást pályázati pénzekből kiegészíti, ami eléri az önkormányzati támogatás összegének 35 százalékát, de Nagy Pál szerint ez a pluszjövedelem nem biztos forrás. Hozzátette: igyekeznek meggyőzni a városvezetést, hogy érdemes nagyobb mértékben támogatni a színházat.

Az igazgató olyan tervet is le akar tenni a városvezetők asztalára, amely azt vizsgálja, hogyan lehet átalakítani a színháznak és más udvarhelyi művelődési intézménynek otthont adó helyi Művelődési Házat úgy, hogy több funkciónak feleljen meg, és a benne működő intézmények hatékonyabban és eredményesebben kihasználják az ingatlant.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X