Ha a közönség nem érti a színházi előadást, akkor nem a közönség a hibás, vallja Béres László, aki két, több mint 20 ezres nézőszámmal záró kolozsvári előadás (Valahol Európában, Légy jó mindhalálig) után újabb sikergyanús darabot, a Hegedűs a háztetőn című musicalt állította színpadra a városban. A közönségsiker és a szakmai elismerés nem zárja ki egymást, az Oscar-díjas filmadaptációval világhírűvé váló darab pedig jó zenénél és humoros szövegnél sokkal több, hangsúlyozza a rendező.

Az ukrajnai falucskában, Anatevkában, a 20. század eleji zsidóellenes pogromok kontextusában játszódó történetet 1964-ben mutatták be a Broadwayen, a filmváltozata 1971-ben került mozikba, nem sokkal később pedig elkezdődött színpadi élete magyar nyelvterületen is. „Azon kevés musical közé tartozik, amelynek nem csak a zenéje jó és a szövege humoros, hanem valóban mély tartalma van, az átlagember számára is fontos dolgokról szól” – véli Béres László.A történet egyik főszereplője Tevje, a tejesember, a másik pedig a falu zsidó közössége, amelyből több karakter is kiemelkedik: Tevje lányai és választottjaik, Tevje felesége, a házasságközvetítő asszony, a kocsmáros, a mészáros, a rabbi. Miközben a cár zsidóellenes rendeletei egyre inkább fenyegetik Anatevkát is, Tevje azzal szembesül, hogy lányai sorra egyre messzebb kerülnek a zsidó hagyományoktól. Mit lépjen erre? „Néha úgy tűnik, hogy a hagyomány és a haladás kizárja egymást. Biztos? Görcsösen keresem a határt” – fogalmaz Béres László.

Mint mondta ezt a dilemmát magánemberként is gyakran megéli, hiszen családjával Gyergyószentmiklóson, tehát szűkebb, zártabb közösségben él, viszont rendezőként sokat utazik, ezért van összehasonlítási alapja a kisváros és a nagyváros, a nyugalom és az idővel versenyt rohanás között. „Sokszor egymásra nézünk a feleségemmel, hogy nem lenne jobb kivonulni a világból? Persze ezt nem teheted meg teljesen. De ami ma van, az fájdalmas. Annyira felpörgött körülöttünk a világ, annyira szeretnénk mindent megkapni, mindent megismerni, hogy közben elfelejtünk embernek lenni, egymásra figyelni. Mit válaszolhat egy értelmiségi a rohanó világra?” – osztja meg velünk dilemmáit a rendező. „A megmaradást, az önmagának és a közösségének hiteles embert keresem a Hegedűs a háztetőn című darabban is. Nincs válaszom. Mégis azért ragadott meg, mert pontosan olyan dolgokat taglal, mint a hit, a közösség, a család, egy olyan értékrend köré csoportosul, ami számomra nagyon fontos” – teszi hozzá Béres László.Bár szigorú megkötések között dolgozott – a zene miatt adott volt a struktúra, a darab jogtulajdonosai pedig tiltják például a történet áthelyezését a mába – a rendező megtalálta a maga „végtelen szabadságát”, amelyet többek között éppen a hit és a közösség értékeinek kihangsúlyozására használt. A közösség erejét jelzi például a néma, zene nélküli táncjelenet, a kollektív szereplőt erősíti a Carmencita Brojboiuval kidolgozott stilizált díszlet is, amely majdnem üres teret fog közre, és tele van lengőajtókkal, az átmenetiséget, úton levést jelezve. A hit fontosságát pedig Tevje elkülönülő tere emeli ki: a tejesembert alakító Bogdán Zsolt a zenekari árok két oldalán található színpadrészre lép, mikor az Úristenhez szól. „Ez a perlekedés, számonkérés, beszámolás az ő személyes, szakrális terében zajlik” – magyarázza a rendező. „Fontos volt, hogy ennek az örök vívódó, mégis pozitív, derűs személyiségnek jó formátumot adjunk, és ez Zsolt. Szinte eszköztelenül lubickol ebben, végig azt érzed, hogy természetesen ilyen” – beszél a kolozsvári Tevjéről Béres László.

A színház mindenkié

Kolozsváron sem ismeretlen az a színházzal kapcsolatos vita, hogy tud-e, kell-e mindenkihez szóljon egy színházi előadás, illetve a népszerűség összeegyeztethető-e a szakmai színvonallal. Béres László szerint egyértelműen összeegyeztethető.

Mint kiemeli, a kísérleti színház felől érkezett - a zenés műfajba „belecsöppent, mint Krisztus a krédóba” -, hiszen nyolc éve még a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat vezette, az egyetlent az erdélyi magyar színházak közül, amelynek az alapító okiratában is benne van a kísérleti jelző. „Meghatározó találkozásom volt Victor Ioan Frunză rendezővel, aki az igazgatóságom utolsó évében Gyergyóban dolgozott a Figuránál, és akkor mondta, hogy nem négy-öt vájtfülűnek csinál színházat, ha pedig a közönség nem érti az előadást, akkor nem a közönség a hibás. Ez szöget ütött a fejembe, és azóta igyekszem szélesebb rétegnek rendezni” – meséli az alkotó.Úgy gondolja, lehet tömören, frappánsan, közérthetően fogalmazni úgy, hogy közben szakmai erényei is legyenek az előadásnak. „Az a titka, hogy különböző rétegeket helyezek el benne. A történetmesélés az első szint, de erre még lehet rakni értelmezési rétegeket, amelyek kortól, színházba járási gyakoriságtól, olvasottságtól függően hozzáférhetőek az egyes nézők számára. Egy előadásnak három-négy, akár még öt ilyen síkja is van. Nyilván az utolsó csak a vájtfülűeknek szól, de nem tragédia, ha azt valaki nem érti, nem érzi úgy, hogy kizárták a kultúra kegyeiből” – magyarázza Béres László, aki azt is elárulta, hogy a próbafolyamat alatt a történetmesélés működését mindig leellenőrizteti az arra járó nem szakmabeliekkel.

Mint mondja, a történeten túl nem csak a színházfogyasztási szokásoktól, hanem az egyéni tapasztalatoktól, értékrendtől is függ, hogy ki mit lát bele egy-egy kulcsjelenetbe például abba, ahogyan Hódel és Tevje pályaudvari búcsúját, vagy az Anatevkából való kivonulást megrendezte. Aki kíváncsi rá, hogy mi bennük a különleges, legközelebb szerdán, március 4-én nézheti meg az előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, de műsoron lesz 18-án és 27-én, majd április 1-én, 25-én, május 9-én és 23-án is.