„Székelyföld az erdő országa” – Seiko Tanizaki Sepsiszentgyörgyön élő japán néprajzkutatót kérdeztük


-A A+

„Ha Japán a felkelő nap országa, akkor Székelyföld az erdő országa. Szeretem, hogy a székely ember közel áll az erdőhöz: tavasszal medvehagymát gyűjtöget, nyáron gyógynövényeket szedeget, ősszel pedig gombászni jár” – tudtuk meg Seiko Tanizaki Sepsiszentgyörgyön élő japán néprajzkutatótól. Készségesen határozta meg a legnagyobb különbségeket Japán és Székelyföld között, valamint arról is beszámolt, hogy Erdély népi kultúrájának sokszínűsége, az egyszerűség, a barátságosság és Háromszékről származó férje mind hozzájárult ahhoz, hogy Japánt maga mögött hagyva azt érezze, ezen a vidéken „megtalálta a helyét”.

Mi keltette fel az érdeklődését Erdély és a néprajzkutatás iránt?

A ’90-es évek végén, az egyetemi felvételim idején egy új idegen nyelvet akartam választani. Olvastam arról, hogy a magyar nyelv különlegesnek számít Európában, és mondhatni, a japán nyelvhez is hasonlít, szóval érdeklődni kezdtem iránta.

Miután a magyar tanszékre kerültem, a könyvtárban bukkantam rá egy könyvre, amely tulajdonképpen nem is könyv, hanem kiállítási katalógus volt: a Magyar Néprajzi Múzeum által szervezett népviseleti kiállítást mutatta be, kitérve a viseletek és az összeállítás hátterére is. Meglepett, hogy mennyire különböznek a népviseletek a tájegységek között a formák, a színek és a díszítési motívumok szempontjából egyaránt, és ezek közül leginkább a kalotaszegi viselet ragadta meg a figyelmem. Tehát nem véletlen, hogy később ezzel kezdtem foglalkozni.

Az egyik tanárom mesélt az erdélyi diákkori élményeiről is: több diáktársával karöltve utazta körbe a kisfalvakat. Áradozott a táncházakról és arról is, hogy az erdélyi ember vendégszerető, barátságos.

Amikor még csak hallott Erdélyről, milyennek képzelte?

Erdély az erdőkkel körülölelt környezetével misztikus és egzotikus tájnak tűnt. Amikor 1999 nyarán először láthattam meg Kolozsvárt, éreztem, hogy végre megtaláltam a helyemet. Magyarországhoz viszonyítva is sokkal színesebb, változatosabb volt, hiszen sokféle kultúra találkozása és együttélése valósul meg ezen a vidéken. Megtapasztalva ezeket, a következő évben már féléves tanulmányi útra indultam, így kötöttem ki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán.

Később pedig Sepsiszentgyörgyre költözött. Mit szólt ahhoz a családja, hogy ennyire messze került tőlük?

A Kjushu szigeten élnek a szüleim és a rokonaim nagy része is. Sejtették, hogy messzire költözöm majd, mert már az egyetemi időszakban is sokat utazgattam Erdélybe. A szüleimnek nehezebb elfogadni a távollétet, ezért próbálom minden évben meglátogatni őket a gyermekeimmel.

Japán hagyományairól mit tudhatunk? Ott is néprajzkutatással foglalkozott, ott is tanulmányozta a mintákat, a szokásokat?

Ugyan nem végeztem japán néprajz szakon, de a székelyföldi és erdélyi néprajz tanulmányozása során akaratlanul is párhuzamot vonok a japán és a helyi sajátosságok között. Leginkább akkor érdekelt a japán népi szokás- és hitvilág, amikor a férjemmel és a nagyobbik fiammal három és fél évig Miyazakiba költöztünk. Gyakran eljártunk kagurát nézni, amely egy rituális tánc, és a sikeres termést, termékenységet segíti elő. Ez a hagyomány mély gyökerekkel rendelkezik a szülővárosom környékén, így amióta itt élek Székelyföldön, gyakran tartok előadásokat az otthoni élményeimről. Iskolákban, irodalmi körökben, és sok egyéb rendezvényen is beszámolok az érdeklődő csoportoknak.  

Mi a véleménye az erdélyi, székelyföldi motívumokról, néphagyományokról? Láthatóan nagyon ragaszkodik hozzájuk. Miért?

Engem elsősorban a textília érdekel. Erdély a népviseletében, a színvilágában és a motívumaiban különösen konzervatívan őrzi a régi formákat. Például a női ingtípusok sokkal egységesebbek és hagyományosabbak, mint más területeken. Ha a vetett ágyaik hagyományos tárgyaira gondolunk – kalotaszegi írásos, széki románvarrott, árapataki fonott keresztszem – általában egy vagy legfeljebb két színt használnak, mégis változatos.

Mivel a székelyek, szászok, románok és más különböző népek együttélésének nagy múltja van Erdélyben, a kultúrájuk egymást gazdagította, mégis sokkal hitelesebb, a polgári divatoktól kevésbé befolyásolt az erdélyi népművészet. Hiszen, ha csak Kalotaszeget nézzük: máshol Európában nem maradt fenn annyira gazdagon a népviselet és a népi kézimunka, mint ott.

A motívumok mellett a népi kultúra egyéb elemeit is tanulmányozta, kipróbálta? Elsajátította a néptánc egyes formáit, ismer jellegzetes magyar népdalokat, mondókákat, népmeséket?

A népi kultúrán belül természetesen nem lehet különválasztani egyik elemet a másiktól. Sajnos én nem tudok táncolni, de többször is próbáltam megtanulni: fiatalkoromban a vajdaszentiványi tánctáborba jártam, később pedig családostól vettünk részt a moldvai tánctáborban. Itt egyébként csodálatos csángó népdalokat tanultam, amelyeket egész nyáron dudorásztam, egyszerűen nem tudtam megfeledkezni róluk, olyan erőteljesen bennem maradt a dallam és a szöveg.

A táborban megismerkedtem egy csángó kézművessel, későbbi barátnőmmel. Elhívott a külsőrekecsini házába, és megmutatta a szövőmunkáját, valamint a különlegességeket, amiket gyűjtött. Nagyon szeretem a falusi embereket, hiszen az egyszerű beszélgetés során is sok mindent megtudhatok róluk, teljesen különböznek a városlakóktól. Legfőképpen abban, hogy az emberek közötti kapcsolatnak nagy jelentőséget, erőt tulajdonítanak.

Erdély-szerte néprajzkutatóként tevékenykedik, de amikor nincs munkája a terepen, lakhelyén, Sepsiszentgyörgyön mivel foglalkozik?

Sepsiszentgyörgyön mondhatni csendesen élünk a családommal. Japánt tanítok a diákoknak, már harmadik alkalommal szerveztünk japán estet. Szeretném minél több embernek továbbadni a japán kultúra szépségét. A sepsiszentgyörgyi művészeti líceum diákjai egyik előadásukban megjelenítették már a japán mitológiai világot, és ennek nagy sikere volt.

Emellett origamit, ikebana-készítést, kalligráfiát is tanítok a helyi, japán technikákért érdeklődők együttműködésével. Két japán meghívottam tartott már zongoraestet is, de volt már teaceremónia, papírszínház is. Igyekszem minél több és szebb részét bemutatni a kultúrámnak, és úgy gondolom, ez hosszú távon jót tesz a családomnak is. Hiszen az ázsiai „idegent” gyakran lenézik az emberek, és ezt legtöbbször a tudatlanság okozza. Ha minél több ember megismerkedhet a japán kultúrával, és észreveszi az értéket a távoli, idegen kultúrában, akkor változhat ez a hozzáállás.

Mit tapasztal, hogyan viszonyulnak a székelyek ehhez a teljesen más kultúrához? Érdeklődnek, szeretik, vagy távolságtartóbbak?

A székelyek talán távolságtartóbbak a más – magyarországi vagy erdélyi – csoportokhoz képest. Nem igazán jelzik, hogy kíváncsiak lennének rám, de akik egyszer befogadnak, azok a továbbiakban nagyon önzetlenül, kedvesen viszonyulnak hozzám és a családomhoz. Ezért alakult ki, hogy Sepsiszentgyörgyön már vannak jó szomszédjaink, jó barátaink és komáink is. Legfőképpen azért vagyok hálás, hogy a gyermekeimhez nagy szeretettel viszonyulnak. Ez pedig sokat segített a gyermeknevelésben is, hiszen, ha Japánban maradunk, nem is eshetett volna szó arról, hogy három gyermeket vállaljak.

Az idős emberek, akiket a néprajzkutatói munkája során felkeres, hogyan reagálnak?

Vannak, akik az első találkozáskor meglepődnek, és én ilyenkor igyekszem lelkesen elmagyarázni, hogy mi járatban vagyok, mi az, ami érdekel. Amikor látják az érdeklődésem, kitárulnak a kapuk. Inkább az idősebb generáció az, aki előítélet nélkül fogad, mert az idősebbek azt nézik, milyen ember vagyok. A falvakban tehát több az idős ismerősöm, mint a fiatal.

A férje sepsiszentgyörgyi származású. Hogyan ismerkedtek meg? A gyermekeiket is a népi kultúrában nevelik? A családja mindkét világot és nyelvet jól ismeri, szereti?

A férjem részint székely, részint pedig barcasági csángó. 2000-ben ismerkedtünk meg: én a néprajz szakon tanultam, amikor ő első éves diák volt. Időközben kellőképpen elsajátította a japán nyelvet a beszéd és az értekezés szintjén, ugyanis a japán beszéd elsajátítása nem okoz nagy gondot a magyarok számára, az írás viszont nehézséget jelent. Amikor Miyazakiban éltünk, egy évig járt az idegeneknek szervezett ingyenes japánoktatásra.

Három gyermekünk van: a legnagyobb 15 éves, őt követi egy 6 éves és egy 4 éves. Születésük óta japánul beszéltem hozzájuk, a férjem adta azt a jó tanácsot, hogy soha ne keverjek több nyelvet a gyermeknevelés során. Ilyen módon jól tudtam tanítani nekik az anyanyelvemet. Tudom, hogy főleg később lesz nehéz a fogalmakról magyarázni nekik, és már most is előfordul, hogy összekeverik a magyar szavakat a japán kifejezésekkel, de igyekszem javítani őket, hogy tisztán tudjanak beszélni japánul.

A népi kultúra berkeibe főleg a nagyobb fiunkat vezettük be eddig: őt már akkor is vittük a kalotaszegi utunkra, amikor még nem volt autónk, így sokat gyalogoltunk, stoppoltunk. Az bizonyos, hogy jó természetjáró lett belőle, de a népi kultúra úgy tűnik, annyira nem ragadta meg. Kíváncsi vagyok, a többiek viszonyulása milyen lesz.

Nyaranként egyébként elviszem őket Japánba, mert ott olyasmit kapnak, amit nem láthatnak máshol. Például ott van a modern társadalom, amelynek minden mozdulatát a gép szabja meg, valamint Japán hagyományos része, a fesztiválok, a zenék és az ételek.

Japán csoportokat is szokott hozni Székelyföldre? Hogyan vélekednek az ottaniak, amikor szembesülnek az itteni körülményekkel? Nekik mi a véleményük az erdélyi kultúráról?

Székelyföldre leginkább csak pár embert hoztam az ismerőseim köréből, és ők egy időben érdeklődtek az erdélyi népi kultúra és a cigányság iránt. Meglátogatták tehát a cigányokat is, ami a japánok számára szenzációs volt. Kölcsönösen tisztelték egymást, és jó kapcsolat alakult ki közöttük.

Mit gondol, mi a legnagyobb különbség Japán és Székelyföld között?

A japánok szeretik az újdonságokat, törekednek arra, hogy minél több különleges ételt megkóstoljanak, ezzel szemben a székelyek nagyon ragaszkodnak a régi dolgaikhoz, a hagyományoshoz.

Emellett a mai japán társadalomban nagyon nehéz gyermeket nevelni. Sajnos máig érezhető a munkahelyeken a férfi és a nő közötti nagy különbség. Ha a nők karriert szeretnének, akkor a legtöbb esetben nem várhatnak családra és gyermekre. A munkahely is szigorú keretek közé szorítja az emberi létet, így a legtöbben nem érezhetik szabadnak magukat. Ilyen szempontból a családi élet és a magánélet sokkal jobb és egészségesebb Székelyföldön.

És mi okozta a legnagyobb meglepetést Székelyföldön? Japánként mihez alkalmazkodott nehezebben?

Már több mint 12 éve élek itt, és valamennyire hozzászoktam a nyári és a téli idő közötti különbségekhez, de máig elcsodálkozom ezen a nagy eltérésen. Japánban a déli vidéken éltem, ezért a székelyföldi hosszú tél nehezen telik, depressziós. Fáradtnak érzem magam ilyenkor, valószínűleg a vitaminhiány és a napfényhiány miatt. Nyaranta sokat járunk a szabadba, de télen legtöbb időnket a házban töltjük, és más ételeket eszünk, mivel a hideg évszakban nincsenek azok a zöldségek és gyümölcsök, amelyekhez hozzászokunk a melegebb periódusban. Ez a két időszak mintha teljesen más élet lenne. Egyébként sok húst és tömény kenyeret esznek itt, ettől pedig a japán gyomor kikészülhet.








EZT OLVASTA MÁR?

X