Alice az ágyban: Susan Sontag egyetlen drámáját Marosvásárhelyen is előadják


-A A+

Susan Sontag Alice az ágyban című darabját március 7-én, szombaton 19 órától mutatja be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara, Balázs Zoltán rendezésében, aki már másodszor dolgozik a színisekkel.

Az egyetem közleménye emlékeztet rá, hogy a budapesti Maladype Színház alapító-igazgatója a budapesti rendezésein kívül dolgozott Franciaországban, Szlovákiában, Szlovéniában, az Egyesült Államokban, Romániában, de olyan produkciók is kötődnek nevéhez, mint az Anna and the Barbies tíz éves jubileumi koncertje. Az évek során több kitüntetéssel ismerték el munkáját, megkapta a Jászai Mari-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, a legkiemelkedőbb magyar színházi teljesítményekért odaítélt Színikritikusok Díját. A Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb előadás kategóriában jelölte nagyszebeni A Mester és Margarita rendezését.A marosvásárhelyi színi diákjaival most Susan Sontag Alice az ágyban színművét mutatják be nyolc képben. Susan Sontag szövegét Porogi Dorka, az egyetem volt hallgatója fordította magyarra. A rendező egyébként saját előadást is létrehozott a drámából a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Susan Sontag ezt mondta a darabról: „Azt hiszem, egész életemben készültem rá, hogy az Alice az ágybant megírjam. Színdarabot a nők gondjairól és indulatairól, és végsősoron, színdarabot a képzeletről. A szellem börtönének valóságát. A képzelet diadalát. De a képzeletbeli győzelem nem elég.”

Az előadásban Rákosy L. Anikó, Vadász Bernadett, Zádor Fanni, Barkó Judit Réka, Czüvek Loránd, Ádám Kornél, Pál Zoltán végzős színészhallgatók játszanak. Asszisztens: Juraszek Zsuzsa, rendező szakos hallgató.

A bemutatót követően március 10-én látható újra az előadás. A Stúdió Színház műsoráról bővebb információt a www.studioszinhaz.ro honlapon találnak, jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14-18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával, de foglalás is lehetséges a 0736 350 686 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro címen. 








EZT OLVASTA MÁR?

X