Csíkszereda „muzsikus lelkeit” várja pénteken az Operettissimo Együttes (X)
Operettgálát szervez március 6-án, péntek este hét órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában a kolozsvári Operettissimo Együttes. A Mi, muzsikus lelkek című előadáson a hungarikummá minősített magyar operettrészletek mellett ezúttal híres revürészletek és két kabaréjelenet is elhangzik. Jegyek a helyszínen kaphatók.
A tíz éve alapított Operettissimo Együttes felvállalta, hogy a magyar operett műfaját minél több magyarlakta településen méltó módon élőben közvetíti.„Együttesünk mindig is szerette a kihívásokat, az elmúlt években felvállaltuk olyan ismert és kevésbé ismert zeneszámok élő tolmácsolását, melyekre Erdélyben eddig nem volt lehetőség, többek között a musical műfajából és a híres magyar filmslágerek közül. Idén úgy gondoltuk, hogy a sajátos magyar humor, kabaréjelenetek méltón társíthatók az operett jókedvre derítő világával, ezért mertünk hozzányúlni ehhez a műfajhoz is, és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy e műfajokat a legmagasabb művészi szinten tolmácsoljuk” – olvasható az Operettissimo közleményében.
A csíkszeredai közönség több Kálmán-melódiával fog találkozni. A Marica grófnőből, Cirkuszhercegnőből, Ördöglovasból, Bajadérból, Montmartre-i ibolyából és a Csárdáskirálynőből feledhetetlen részletek hangzanak el. A műfaj több méltó képviselőjének szerzeményei is szerepelnek műsorunkban, többek között Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Jakobi Viktor, Zerkovitz Béla, ifj. Johann Strauss, Robert Stolz, Fényes Szabolcs, Eisemann Mihály, Vincze Ottó, Márkus Alfréd, De Fries Károly és Budai Dénes varázslatos melódiái csendülnek fel. Mindezek mellett az együttes zenészei két szóló művel is szórakoztatja a közönséget, melyeknek magyaros hangzásvilága biztosan fokozza a jókedvet.
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33056 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33057 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33059 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni