Szinte húsz év után feloszlik a Kistehén zenekar
Befejezi a közös zenélést a Kistehén zenekar. A több mint másfél évtizede létező népszerű alternatív rockformáció nyári fesztiválfellépések után búcsúkoncertjét július 30-án adja a Budapest Parkban.
A zenekar tagjai közösen döntöttek a befejezés mellett. A Kistehén keretein belül mindent elmondtak, amit szerettek volna, szeretnének új játszóterek után nézni, szóló-, illetve egyéb projektjeikbe átvinni a kreatív energiáikat - közölte a menedzsment csütörtökön az MTI-vel.
A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látott napvilágot, ebből alakult két évvel később Kollár-Klemencz László (ex-Andersen) vezetésével a zenekar. A tagság többször átalakult, a legnagyobb változás 2010-ben történt, amikor négyen távoztak. A jelenlegi felállásban a frontember mellett Sidó Attila gitározik, Vajdovich Árpád basszusgitározik, Weil András billentyűs hangszereken játszik, Jancsovics Máté pedig dobol.
A csapat hét albumot készített: a Zene a nyulaknak 2002-ben, a Csintalan 2004-ben, a Szerelmes vagyok minden nőbe 2006-ban, az Ember a fán 2008-ban, a Picsába az űrhajókkal 2010-ben, az Elviszlek magammal 2012-ben, a Szomjas nők 2014-ben, a Bocsánat pedig tavaly jelent meg.
A Kistehén turnézott Európában és Amerikában, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Szájbergyerek, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó, a Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél vagy a Bocsánat.
Zenéjüket a sodró lendület jellemezte, Kollár-Klemencz László szociálisan érzékeny szövegeiben a humor és az abszurditás is fontos szerepel játszott. A frontemberrel akkor készítettünk interjút, amikor a zenekar 15 éves volt, és a torockói Double Rise fesztiválon lépett fel.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34923 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34923 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34926 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni