Az Akik maradtak az év legjobb magyar filmje a Magyar Filmakadémia tagjai szerint


-A A+

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Szemle csütörtöki gáláján a budapesti Vígszínházban. A film alkotói további három díjat vehettek át, összesen 29 kategóriában osztottak ki elismeréseket.

„Igazi családi ünnep ez. Idén január 1-jén megalakítottuk a Nemzeti Filmintézetet, hogy ez a család egyben maradjon és minél jobb, érdekesebb, szórakoztatóbb mozgófilmet készítsen, és ezek minél több emberhez jussanak el” - mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a díjátadón. Káel Csaba üdvözölte, hogy a játék- és a tévéfilmes alkotókat ismét egy közös gála keretében díjazták. A kormánybiztos köszönetet mondott a tavaly elhunyt Andy Vajnának, „aki megteremtette a lehetőséget arra, hogy a nagy család együtt ünnepeljen és a Magyar Filmakadémia Egyesület megalakulhasson”.

A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjainak titkos szavazatai alapján a játékfilmek között az Akik maradtak című filmet jegyző Tóth Barnabás lett a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró (Muhi Klárával közösen), Hajduk Károly pedig a legjobb férfi főszereplő. Az 1948 Budapestjén egy magányos férfi és egy árván maradt kamaszlány sorsszerű találkozásáról szóló filmet az Amerikai Filmakadémia tagjai beválasztották a legjobb tíz nemzetközi film közé az idei Oscar-versenyben. A mozi producere Mécs Mónika és Mesterházy Ernő volt.Szintén négy díjat kapott a Drakulics elvtárs, Bodzsár Márk mozija, amelyet Walters Lili (legjobb női főszereplő), Ágh Márton (legjobb díszlet), Tőzsér Attila (legjobb hang) és Füzes Eszter (legjobb jelmez) munkájáért is elismertek.

A játékfilmek sorában az Apró mesék, Szász Attila két kategóriában nyert (legjobb zene: Pacsay Attila és Parádi Gergely; legjobb maszk: Hortobágyi Ernella és Hufnágel Mariann), egy-egy díjat kapott a FOMO - Megosztod és uralkodsz (Duszka Péter Gábor a legjobb vágó) és a Valan - Az angyalok völgye (Garas Dániel a legjobb operatőr).

A tévéfilmek között Deák Kristóf alkotása, a Foglyok tarolt: tíz kategória, köztük a legjobb tévéfilm, a legjobb férfi főszereplő (Fekete Ernő), a legjobb női főszereplő (Sodró Eliza), a legjobb fényképezés (Gózon Francisco) és a legjobb rendezés díját is megkapta.

A tévéfilmek között két díjat kapott Tasnádi István Egy másik életben című filmje. A legjobb animációs film Az utolsó vacsora, Rofusz Ferenc rendezése lett, a legjobb dokumentumfilm A létezés eufóriája Szabó Réka rendezésében. A legjobb kisjátékfilm elismerését Csoma Sándor vehette át Casting című művéért, a legjobb ismeretterjesztő film a Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában lett (rendező: Mosonyi Szabolcs), a legjobb televíziós sorozat Ujj Mészáros Károly Alvilág című szériájának első évadából az első epizód.

A gálán fellépett a Lóci Játszik, valamint a HolyChicks zenekar; egy összeállítással megemlékeztek a tavaly és idén elhunyt filmesekről. Az idei Magyar Mozgókép Szemlét február 26-tól 29-ig rendezték meg a Corvin moziban.








EZT OLVASTA MÁR?

X