Online színházélménnyel kárpótolja közönségét a nagyváradi teátrum is


-A A+

A nagyváradi Szigligeti Színház, csatlakozva a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kezdeményezéséhez, és figyelem előtt tartva a városi és megyei magyar képviselet javaslatait, az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezve március 15-étől online elérhetővé teszi az utóbbi évek legnagyobb közönségsikerét arató előadását, Csiky Gergely Buborékok című színművét.

A színház közleménye szerint a Novák Eszter által 2015-ben színpadra vitt klasszikus komédiában látszat és valóság feszül egymásnak: Somlayné fényűző életet él és azt porontyainak is biztosítani kívánja, ám ezzel családja egzisztenciáját teszi kockára. Hogy a luxus látszatát fenntarthassák, a szereplők különböző intrikákhoz folyamodnak, míg végül elkerülhetetlenül szembe kell nézzenek emberi kapcsolataik és megélhetésük szétesésével.Az előadás felvételét a Szigligeti Színház YouTube-csatornáján teszik közzé március 15-e délelőttől kezdődően, és egy hétig lesz elérhető a videótárban.

A Szigligeti Színház emlékezteti közönségét, hogy a hatályban lévő járványmegelőzési rendelkezések alapján március 22-éig felfüggeszti előadásait. Az előadásszünet esetleges meghosszabbításáról a fenntartók és a hatóságok ajánlása alapján a későbbiekben dönt a színház.








EZT OLVASTA MÁR?

X