„Lehet-e azt ünnepelni, ami nincsen?” - ezt üzente a világnapra a szatmári társulatigazgató


-A A+

Üzenettel fordult a szatmári közönséghez és a színházszerető olvasókhoz a Harag György Társulat igazgatója, Bessenyei Gedő István. 

„Tudom, nehéz olyasmiről beszélni, ami látszólag nincsen. Színház pedig jelen állás szerint nincsen" - kezdi írását a társulatvezető, aki Peter Brook színházteoretikus meghatározását idézi fel: „Szerinte színház ott keletkezik, ahol valaki átmegy egy üres téren, valaki más pedig nézi – azaz egyetlen színész és egyetlen néző is színházat „csinál”, ha együtt, azonos térben és időben vannak jelen. Mondhatjuk azt is, hogy a színházat az élő figyelem teremti – tehát a néző, végsősoron.”

„Most azonban elvesztettük ezt az üres teret. Lezárták színházainkat, mi pedig, Édenükből kiűzetett Ádámok és Évák módjára szomjazunk az elvesztett csodára. De lehet-e azt ünnepelni, ami nincsen? Mondhatni csak azt lehet" - folytatja gondolatmenetét Bessenyei Gedő István. A teljes szöveg itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X