Weszely Tibort ünnepelték Marosvásárhelyen


-A A+

A marosvásárhelyi Bolyai-kutatót, középiskolai és egyetemi tanárt, dr. Weszely Tibor matematikust köszöntötték hétfőn este barátai és pályatársai a Bolyai János Tudomány és Technika Házában abból az alkalomból, hogy a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János életműdíjjal tüntette ki több évtizedes tudományos munkásságának elismeréseként.

Weszely Tibor, a matematika tudományok doktora szerényen fogadta az ünneplést és a jelenlevők gratulációit. Azt követően, hogy Csegzi Sándor volt alpolgármester, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság helyi elnöke ismertette a díj történetét, illetve dióhéjban a díjazott érdemeit, az ünnepelt úgy fogalmazott, hogy ezt a díjat rajta kívül még nagyon sokan megkaphatták volna.

Beszélt a Bolyai-kutatásairól, arról az érdekességről, amit évekkel korábban fedezett fel, hogy az integrál jelet elsőként a magyarok közül Teleki Sámuel írta le. „Az eredményeimet őszinte öröm követte ebben a közösségben, a barátaim örvendtek a sikereiknek. A város szelleme most olyan, hogy próbálja kárpótolni azt, amit elmulasztott Bolyai életében. Ugyanis neki nem adta meg azt a kellő tiszteletet és elismerést, amelyet megérdemelt volna” – fogalmazott.

Weszely Tibort Balás Árpád nyugalmazott földrajztanár, az egykori osztálytárs méltatta, felidézve fiatalkori éveiket, majd Buksa Éva Mária magyar szakos tanár beszélt volt kollegájáról. Spielmann Mihály történészként és könyvtárosként működött közre a kutató tevékenységében, akit kitartónak, precíznek és fáradhatatlannak nevezett, olyan jelentős személyiségnek, aki a város hírének öregbítéséért is sokat tett. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke azt értemiségit köszöntötte, akivel közösen próbáltak cselekedni a ’90-es évek elején a közösség ügyeiért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X