Okos és kíváncsi gyerekeknek: tudományos játszóház Kolozsváron


-A A+

Érdekes, interaktív kísérleteket lehet kipróbálni, parabolaantennába suttogni és a közönség-kedvenc kísérleteket is újból végig lehet követni szombaton, a fizikus diákok és tanárok által szervezett tudományos játszóházban.

Május 18-án, szombaton, 10 és 13, illetve 14 és 17 óra között tudományos játszóházat szervez a Babes-Bolyai Tudományegyetem Fizika Kara és az EmpirX Egyesület az egyetem központi épületében. Érdekes és interaktív kísérleteket lehet kipróbálni, amelyekhez egy-egy egyetemi hallgató vagy oktató szolgál magyarázattal. Egyik teremben Öveges József professzor kísérleteire emlékeznek, egyeseket meg is valósítanak közülük. A körülbelül 40 bemutatásra kerülő kísérlet között lesznek új optikai kísérletek, lézerlabirintus másként, motorral felpörgetett pörgettyűk, Morse-távíró (lehallgatással), suttogás parabolaantennába és egyéb meglepetések a különböző korosztályok számára. „A hagyományosnak számító kísérletek közül csak néhányat ismételünk meg, a közönség-kedvenceket” – ígérik a szervezők.

Helyszín: Babes-Bolyai Tudományegyetem központi épülete, Farkas (Kogalniceanu) utca 1-3.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X