Online legényes és egyebek nem csak legényeknek: elindult a FolkOtthon oktatóoldal
A járvány miatt feje tetejére állt világ helyzetén könnyítene a FolkOtthon Facebook-oldal és Youtube-csatorna, amelyen hetente több néptáncot és népdalt oktató videót tesznek közzé. Az április elején indult kezdeményezést már több mint 4600-an követik a világ minden tájáról, számolt be Varga Zoltán László kalotaszegi néptánc-oktató, a Méra Világzenei Csűrfesztivál egyik főszervezője.
Varga Zoltán László és Santana C. Diána éppen az Amerikai Egyesült Államokban, New Brunswickben oktattak néptáncot a Kőrösi Csoma Sándor program keretében, amikor kitört az új koronavírus-járvány, és bezártak a próbatermek. Hogy mégse adják fel az oktatást, kitalálták, hogy online folytatják, így indult el a FolkOtthon Facebook-oldal, amelyhez azóta több önkéntes oktató is csatlakozott: míg Varga Zoltán László kalotaszegi legényest oktat, a Kőrösi Csoma Sándor program keretében Los Angelesben dolgozó debreceni Kovács Dénes széki ritkát és sűrűt, Berecz István Aranysarkantyús táncos inaktelki legényest, Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes szólótáncosa Tamás Márton „Kántor” sűrű és ritka tempóját, a számos népzenei és világzenei együttesből ismert Paár Julianna (Tárkány Művek, Bazseva, Nana Vortex, Dalinda) pedig buzai népdalokat tanít.
A rendszeres oktatók mellett alkalmanként vendégeket is hívnak az oldal működtetői: Berecz András is tanított már népdalt, Klitsie-Szabad Boglárka pedig mesét mondott.
Varga Zoltán László szerint az oktatóknak meg kellett szokniuk az új helyzetet: mint mondta, vele előfordult, hogy a telefon tükörben rögzítette a mozdulatokat, és furcsa volt az is, hogy nem érkezik azonnali reakció a tanulóktól. Később azonban sokan visszajeleztek: „vannak olyan gyerekes családok, akik idő- vagy energiahiány miatt eddig nem tudtak részt venni a rendszeres táncoktatásokon, illetve többen mondták azt, hogy sosem volt közük a néptánchoz, de érdekelte őket, csak nem merték bevállalni, hogy felnőtt fejjel elkezdjék. A négy fal között könnyebben belevágnak, és küldenek videókat, nagyon ügyesek” – fogalmazott a néptánc-oktató, aki reméli, hogy online azokat is sikerül elérni, akik eddig nem vettek részt a táncházmozgalomban.Az eddigi oktatóvideók férfi szólótáncokról szólnak, Varga Zoltán László viszont biztosított róla, hogy lesznek majd páros táncok is, illetve mindenkit arra biztatott, hogy próbálja ki a legényest. „A magyar néptánc férfiközpontú, a szólótáncok többnyire a férfiakhoz kötődnek. Ez nem azt jelenti, hogy a nők erre nem képesek, csak a táncos szocializáció nem ezt diktálta eddig, hanem a férfiak félrevonultak, és legényest tanultak. Így viszont bárki megpróbálkozhat ezekkel a táncokkal, gyerekek, idősek, nők, férfiak” – magyarázta. Mint mondta, a FolkOtthonnal a járvány után is komoly terveik vannak.
Egyelőre nem változik a Mérai Világzenei Csűrfesztivál időpontja
A július 30. és augusztus 2. közötti napokra meghirdetett Mérai Világzenei Csűrfesztivált egyelőre teljes gőzzel szervezik, bár látni lehet, hogy a járványhelyzet sorra borítja fel a terveket. „Mi továbbra is készülünk, bízunk a legjobbakban” – mondta Varga Zoltán László, de hangsúlyozta, hogy az utolsó szó a hatóságoké lesz. A szervezőcsapat nem tartja kizártnak azt sem, hogy más időpontban szervezik meg a fesztivált, vagy, hogy addigra enyhül annyira a járvány, hogy a csűrfesztiválhoz hasonló, kisebb közönségű rendezvényeket meg lehet tartani.
A főszervező hozzátette, hogy amennyiben elmaradna a Mérai Világzenei Csűrfesztivál, a megvásárolt jegyek árát visszautalják, illetve azokat a következő évben fel lehet használni.
(Címlapfotón: Berecz István)
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni