A gyimesi húsvéti tojások messzi földön híresek, a patakvölgyekben a mai napig nagy számban őrizték meg a hagyományos mintákat. Ahhoz, hogy igazán szép tojások készüljenek, megfelelő eszközre van szükség. Utánajártunk, hogyan készül a jó íróka, vagy ahogy a gyimesiek nevezik: kesice.

A Gyimesközéplok községhez tartozó Hidegségen él Györgyicze Emma és családja, Szalamás pataki otthonukban számtalan vendég megfordult az elmúlt években. A család falusi vendéglátás keretében szívesen mutatja be a hagyományos gyimesi gazdálkodást az ide érkezőknek, akik akár a kalibázást, azaz a nyári szálláson való havasi pásztorkodás munkáit is kipróbálhatják. Az egyedülálló gyimesi népzenével is megismerkedhet, aki a vendégszeretetüket élvezi, hiszen a családban többen „mozsikálnak” (hegedülnek), sőt, jó pár saját készítésű ütőgardon is kikerült a házi műhelyből.

Az idei turisztikai szezonra rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány. A tavaszi csoportok visszamondták az utazást, egyelőre bizonytalan, mikor fogadhatnak újra vendégeket. Népszerűek a kézműves, így a tojásíró programjaik is. Idén nagypénteken szűk családi körben, vendégek, kíváncsi turisták nélkül írták meg a hagyományos technikával készült piros tojásokat. Ehhez a maguk gyártotta kesicéket használták, amelyeknek elkészítési módját nemzedékről-nemzedékre örökítette át a család. Híresen jól írnak a Györgyicze-féle írókák, minden évre nagy számban gyártanak eladásra is belőle.

Hogy mi is a kesice? Egy megfaragott fapálcikába fogott fémcsövecske, amit a megolvasztott viaszba mártva viszik fel a mintákat a tojásra. Elkészítésének számos fortélya és egy kis titka is van. „Örökké itthon, házilag gyártottuk. Régen a fél literes olajos üvegek alumínium dugójából hajtották a hegyét. Aztán jött a golyóstoll, aminek a végéből kinyomták tűvel a golyót, de az vastagot írt” – mesélte Emma. Manapság már lehet jó minőségű, jól alakítható, vékony rézlapokat beszerezni. A réz kedvező tulajdonsága, hogy jól tartja a hőt, így könnyebb vele írni, nem dermed meg hamar a viasz. Családi összefogással készítik el a kesicéket, évente akár több százat is. Tavaly kétezret adtak el iskoláknak, egyesületeknek, nőegyleteknek, idén érthetően visszaesett a kereslet, ötszáznál több nem kelt el.

A kesice-készítésbe az egész család „belédolgozik”: a fiatalok, Emma fia és felesége csavarják a hegyeket, férje készíti a nyeleket, a többi az asszony feladata. Az elkészült nyelekbe rögzíteni kell a hegyet, körbe kell tekerni cérnával, a viaszt vezető csövecskébe pedig egy szál lószőr is kerül, ami segíti a viasz egyenletes felvitelét a tojásra. A folyamat utolsó mozzanata a „végezés”. Ez nem (azaz nem csak) azt jelenti, hogy végeztek a feladattal, hanem hogy a hegybe húzott lószőrt a csővel egy síkba kell vágni. Aprólékos munka, precizitást, odafigyelést igényel.

Kicsit csendesebb, kicsit néha szomorkásabb, de az élet nem állt meg a Gyimesekben. Györgyicze Emmáék készülnek a tavaszi munkákra, készítik elő a kalibát, hogy nyáron újra élettel teljen meg a nyári szállás. A húsvétot családi körben ünneplik, az elkészült és gazdára nem talált kesicék pedig egy év múlva talán szorgos kezekbe jutva róják a mintákat.