Elmarad a 13. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó


-A A+

Felfüggesztik a 13. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) szervezését a járványhelyzet miatt, jelentette be a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

„Be kell látnunk, hogy az adott körülmények között a TESZT úgy a közönség, mint a szervezők, a vendégalkotók és a közreműködők egészségét is egyaránt veszélyeztetné” – olvasható a szervezők közleménye.

Mint írják, felmerült, hogy év végére halasztják a rendezvényt, de akkor sem tudnák garantálni, hogy a 13. TESZT egy nagy múltú színházi találkozóhoz méltó módon kerülhetne megrendezésre, így valószínű, hogy Temesvár legközelebb 2021-ben adna otthont a nemzetközi színházi eseménynek.

A szervezők közleménye szerint sok társulat jelentkezett a négy hónapja meghirdetett nyílt felhívásra, nem volt könnyű válogatni. „Úgy döntöttünk, közzétesszük azokat az előadásokat, amelyekről úgy gondoltuk, megfelelnek a 13. TESZT témájának, amely nem más, mint a (Belső)Idő” – írták. 

A 13. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó válogatása:
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia) – Az ember tragédiája, rend. Silviu Purcărete
Tatabányai Jászai Mari Színház (Magyarország) – Ha elállt az eső, rend. Guelmino Sándor
Bitola-i Nemzeti Színház (Észak-Macedónia) – Noé új Macedóniája, rend. Kokan Mladenović
Ljubljana-i Mladinsko Ifjúsági Színház (Szlovénia) – not title yet, rend. Tomi Janežić
Imperfect Dancers (Olaszország) – Üres tér, kor. Ina Boeckx, Walter Matteini
Maribor-i Moment Egyesület (Szlovénia) – Hős 3.0, rendezte és előadja Uroš Kaurin, Vito Weis
Zombori Nemzeti Színház és Újvidéki Szerb Nemzeti Színház (Szerbia) – Tartuffe, rend. Igor Vuk Torbica
Varsói Új Színház (Lengyelország) – A Polak testvérek megmagyarázzák a jövőt, rend. Wojtek Zielmilski
Via Negativa (Szlovénia) – A szív, Rendezte és előadja Kristina Aleksova
Vrooom Band (Szerbia) – Erotika, rock koncert
Contemporary Creative Dreamers (Románia) – Nihil Sine Deo, kor. Dragomir Alexandru Daniel
Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia) – Nézőművészeti főiskola, rend. Urbán András
Zágrábi Ifjúsági Színház – ZKM (Horvátország) – Eichmann Jeruzsálemben, rend. Jernej Lorenc

A 2019-es színházi találkozót FélTESZT címmel szervezték meg, miután az országos költségvetés késői elfogadása miatt a rendezvény előtt két héttel derült ki, hogy nem lesz teljes a költségvetés, így a tervezett 18 előadás helyett 11 maradhat csak a programban.








EZT OLVASTA MÁR?

X