Kultúra
2012. november 29.
Thália és Euterpé a kolozsvári Interferenciákon
Silviu Purcărete operarendezésével, a 2007-ben bemutatott, majd idén felújított Gianni Schicchivel folytatódott szerda este az INTERFERENCIÁK 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál. A Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója nagy sikert aratott a fesztivál közönsége körében, ami nem újdonság, hisz ezúttal is áradt belőle, hogy a társulat egészének „szívügye" ez az előadás.
Silviu Purcărete operarendezésével, a 2007-ben bemutatott, majd idén felújított
Gianni Schicchivel folytatódott szerda este az INTERFERENCIÁK 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál. A Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója nagy sikert aratott a fesztivál közönsége körében, ami nem újdonság, hisz ezúttal is áradt belőle, hogy a társulat egészének „szívügye" ez az előadás. Ezzel indította Visky András, a kolozsvári színház művészeti aligazgatója is a csütörtök délelőtti beszélgetést. „Nem titok, hogy nagyon közel áll hozzánk ez a Purcărete-márkájú darab" – mondta Visky.A beszélgetésen a színház és opera közti örökös (és a román rendező szerint kibékíthetetlen) ellentétről folyt a legtöbb szó. Miért van ez így, miért kell így lennie? Miért olyan nehéz egy színházi rendezőnek operát színre vinni, miért dúl ádáz harc közte és a zenekarvezető között? Miből fakad a szinte szükségszerű konfliktus?
Purcărete szerint abból az alapvető különbségből, amit a kotta egyértelműsége és a színházi nyelv többrétegűsége eredményez. A zene precíz, előre megszabott, tökéletes. A drámai szöveg színrevitele azonban fokozatosan történik, teret hagy az újabb és újabb változtatások, újragondolások számára, és a kronológiához sem ragaszkodik a próbafolyamatban, míg a zenét az első hangjegytől gyakorolják be az utolsóig. Ezért aztán rettenetes viták szoktak kipattanni karmester és rendező között, elevenítette fel tapasztalatait a világhírű rendező. Elismerte azonban: opera esetében a zenekarvezetőé az utolsó szó, mert „
ha tökéletes a zene, de gyenge a rendezés, az sokkal elviselhetőbb, mint egy jól megrendezett opera, amiben a zene nem úgy szól, ahogy kellene."
Minden más dimenziót kap azonban, ha – mint a Kolozsvári Magyar Színház esetében – az operát nem operaénekesek, hanem javarészt színészek adják elő. Puccini operájának bemutatóját egy évig elhúzódó zenei felkészítés előzte meg, tudtuk meg Incze G. Katalin zenekarvezetőtől, hisz a színészek egy részének ez volt az első alkalom, amikor énekelnie kellett a színpadon. „Ezt az előadást ezerszer többre értékelem az olyan operánál, amely a színészi játékra nem, csak a zenére koncentrál. De tudom, hogy vannak nézők, akik megvetik ezt a fajta – tökéletlen - operaelőadást. Számomra éppen a produkcióban rejlő tökéletlenségek jelentik a varázst" – vallja Purcărete a kolozsvári színészek teljesítményéről.
A Gianni Schicchi ideális operamű ahhoz, hogy ne profi operaénekesekkel, hanem színészekkel vigyék színre. Puccini zenéje közel áll a musicalekhez, a ritmus, a hangszerelés kis változtatásaival akár musicalként is lehet játszani műveit – vélekedett Incze G. Katalin, aki ugyanakkor leszögezte: a kolozsvári társulat előadásában az első hangjegytől az utolsóig úgy játsszák az operát, ahogy azt Puccini megírta, némi különbség csak a hangszerelésben van: például a fagott helyett néha szaxofon szólal meg, de ugyanazt a dallamot játssza.
A zenekarvezető egyébként nem látja olyan kibékíthetetlennek az ellentétet a két színpadi műfaj (és alkotói) között, mint rendező kollégája. Pozitív példákat is felsorolt, név szerint említette
Sándor Árpád operaénekest (a Gianni Schicchiben ő alakítja a címszerepet), aki nagyon jó színész is, és
Laczkó Vass Róbert színészt (Gherardót alakítja Puccini operájában), aki ugyanakkor operaénekesi kvalitású hangja és technikai tudása van. „Az opera éppen a zenei tökély és színházi tökéletlenség keresztmetszetében születik" – mondta Incze G. Katalin - , „hisz a hang tisztasága mellett az is nagyon fontos, miként mondja ki a szavakat, miként fejezi ki magát az előadóművész."
A beszélgetéshez hozzászólt többek közt
Iosif Herţea színpadi zeneszerző is, aki úgy értékelte: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Gianni Schicchijében „
Thália és Euterpé (a színház és a zene múzsái – szerk. megj.)
nincs egymásnak alárendelve, hanem a művészi színvonal tekintetében egyenrangúak."
A következő napokban Nagy József, Margarita Mladenova, Felix Alexa és Tompa Gábor előadásait, valamint Alex Harding és Lucian Ban koncertjét láthatják a fesztivál nézői. Csütörtökön, november 29-én 19 órától Nagy József és Szelevényi Ákos
Les Corbeaux című előadását nézheti meg a közönség. „Amint azt a cím is sugallja, az előadás a hollók türelmes, aprólékos megfigyelésén alapul, különös tekintettel arra a pillanatra, amikor a madarak földet érnek, amikor a repülés és járás közötti átmenet megtörténik. A táncos-zenés párbeszédbe egy harmadik résztvevőt is meghívnak, amely „szabadon reagál", hang nélkül szólal meg: fekete, csillogó, folyékony festék, amely nyomot hagy a zenei és koreográfiai gesztusok szövetén, tanúságot téve vagy a hollók lábnyomait hordozva" – írja az előadásról Myriam Bloedé. A bolgár Theatre Laboratory Sfumato 21 órától mutatja be a
Julie, Jean és Kristin című előadását. A Stirndberg nyomán készült produkció Margarita Mladenova rendező szerint „felszínre hozza a három szereplő között létrejövő feszültséget, és annak pusztító fejleményeit egy olyan világban, ahol az ember már nem a civilizáció feltétlen tárgya". Pénteken, 30-án a kolozsvári magyar színjátszás 220. évfordulója alkalmából a Farkas (Kogălniceanu) utcai Egyetemiek Háza falán elhelyezett emléktábla avatásán vehetnek részt a kolozsváriak 13 órától.