Meghalt Gene Deitch Oscar-díjas animációs filmes


-A A+

A 95 éves, Oscar-díjas animációs filmest péntekre virradóra prágai lakásában érte a halál. Cseh szóvivője, Petr Himmel elmondta, hogy az idős művész váratlanul halt meg, de további részleteket a halála körülményeiről nem osztott meg.

Deitch Munro című rövid animációs filmjével nyerte el 1960-ban a legjobb rövid animáció Oscar-díját. Erre a díjra jelölték még 1964-ben a Here's Nudik és a How to Avoid Friendship című alkotásait is.

Az illusztrátor, animátor, animációs filmrendező és producer Deitch nevéhez fűződik még az ötvenes évek végén a Tom Terrific-sorozat, valamint az Oscar-díjra is jelölt Sidney's Family Tree című rövid animációsfilm.

Az 1924-ben, Chicagóban született Deitch 1959-ben tíz napra érkezett Prágába, de ott beleszeretett későbbi feleségébe, és ezért a csehszlovák (mai cseh) fővárosban maradt. A vasfüggöny mögött élve a Tom és Jerry-rajzfilmsorozat 13 epizódját rendezte meg, és több részt jegyzett a Popey, a tengerész-szériából is.

1989-ben, a rendszerváltó prágai bársonyos forradalom után megjelent For the Love of Praga című memoárjában számolt be a csehszlovák szocializmusban átélt éveiről. 

2004-ben a Winsor McCay-díjjal ismerték el animációs pályafutását. Deitch első házasságából született fiai mind apjuk örökébe léptek, és szintén animációs filmesek és illusztrátorok lettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X