Szekszárdi gitárkoncert Kolozsváron


-A A+

Kolozsvárra érkezik szerdán a Szekszárdi Gitárkvartett, amely 18 órai kezdettel ad koncertet a Bocskai tér 15. szám alatt. Tavaly már koncerteztek a kincses városban ugyanitt, mostani látogatásukkor kétszer is fellépnek: délelőtt idősek előtt a Diakónia Keresztyén Alapítvány Jó Testvér Gondozóotthonában, este az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület klubhelyiségében.

szekszard

A reneszánsz, barokk, klasszikus, romantikus és kortárs gitárműveket játszó, valamint különböző népek (úgymint spanyol, dél-amerikai, ír, skót, magyar stb.) hagyományos dallamait megszólaltató együttes 1999-es alapítása óta több mint 200 meghívásnak tett eleget fellépéseivel. 2005-ben Szekszárd városa kiemelkedő művészeti együttesei közé választotta.

A kezdetben gitártrióként létező csapat 2001-ben bővült kvartetté, amikor Csele Lajos, Dudás Attila és Tamási János alapító tagokhoz Decsi-Kiss András is csatlakozott, aki fuvolajátékával is színesíti az előadásokat. 2003-ban tagcsere következett: Tamási Jánost Komjáthy Péter váltotta fel az együttesben, így alakult ki a jelenlegi felállás. Kolozsvári szereplésükre Wessely Ágnes is elkíséri a zenészeket, énekhangjával egészítve ki játékukat.

A Szekszárdi Gitárkvartett és a hozzá kapcsolódó támogatói kör 2002. október 18-tól bejegyzett, közhasznú szervezetként Szekszárdi Gitár Egyesület néven végzi tevékenységét. Nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül vállal fellépéseket társadalmi, egyházi, karitatív rendezvények, állami és egyházi ünnepek, kiállítás megnyitók, fesztiválok alkalmával, a kamarazene eszközeivel emelve az események zenei színvonalát.

szekszard baja

Kiemelten Tolna megye illetve a régió kistelepüléseinek kulturális életébe kapcsolódnak be, valamint Szekszárd város testvérvárosi kapcsolatainak erősítéséhez járulnak hozzá, de szívesen tesznek eleget máshonnan, országhatárokon belülről vagy kívülről érkező meghívásnak is.

Az egyesület célul tűzte ki a zenei (főleg gitármuzsika iránti) érdeklődésű fiatalabb generációk szakmai támogatását, művészeti kapcsolatok ápolását, olyan szellemi műhely létrehozását, ahol megteremthető a zene, a képzőművészet és az irodalom szintézise, eközben elsődleges céljuk népszerűsíteni a gitárirodalom több évszázadra visszatekintő, különböző stílusjegyeket felmutató darabjait.{loadposition kmn}

Saját szerzeményekkel is büszkélkedhet a gitárkvartett, ezeket is bemutatja koncertjei során. Széles repertoárjával, újszerű interpretálási módjával igényes, tartalmas, mégis szórakoztató akusztikus gitárzenei műsort tart.

Kolozsvárra az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) meghívására látogatnak el, a Protestáns Teológiai Intézet közelében, az IKE klubhelyiségében, a Bocskai tér (Avram Iancu) 15. szám alatti pinceteremben zenélnek. A belépés díjtalan.

Lázár Kinga főszervező a maszol.ro-nak elmondta: tavaly augusztus 27-én szintén az IKE-klubban tartott koncertjükön döntötte el, hogy újra szeretné hallani az együttest Kolozsváron, az IKE támogatásával ez meg is valósulhatott. Szerdán délelőtt 11 órától „a gondozóotthonban lakókat igen megörvendeztették muzsikájukkal, annyira, hogy végül az idősek is kedvet kaptak az énekléshez, és megajándékozták ők is pár dallal a zenészeket” - számolt be az együttest kísérő Lázár Kinga . 

fike lak

Csütörtökön 19.30-tól Szovátán, a Szent József Gyermekvédelmi Központban, pénteken 21 órától Székelyudvarhelyen a G. Caféban koncerteznek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X