Szertartáskönyvek tárlata nyílt a Teleki Tékában (GALÉRIA)


-A A+

Római katolikus, görög-keleti, református, evangélikus szertartáskönyvek, valamint a zsidó vallási szent könyve, a Tóra tekinthető meg a péntek este megnyílt tárlaton, a marosvásárhelyi Teleki Téka időszakos kiállító termében. A kiállításmegnyitó, valamint az azt követő esti filmvetítés a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatba illeszkedett, ahogy a többi kiállítás éjjel 2 óráig tartó látogathatósága is.

Lázok Klára, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője a megnyitón arról beszélt, hogy mennyire nehéz volt létrehozni a tárlatot, mindenki számára élvezetessé tenni, a legkisebb részletekre is odafigyelni, az érdekességekre felhívni a figyelmet. A tárlókban látható nyomtatványok nem mind a Téka raktáraiból származnak, akadnak olyan darabok, amit kölcsönkaptak az egyházaktól: a Gecse utcai református kistemplomból, az evangélikus egyháztól, a zsidó hitközségtől. A leglátványosabb tárgyat, az éneklő széket a Vártemplomból hozták el a tárlatra.

A kiállítás ötletgazdája és kivitelezője a könyvtár munkatársa, Weisz Szidónia volt, aki a megnyitón elmondta, a Teleki Tékában a tudományos munkák mellett az egyházi irodalom is fontos, egykori kolostorok, iskolák könyvtárait őrzik a polcokon. A most megnyílt kiállításon két világvallás hat felekezetének ritka kiadványai láthatók. Eredeti rendeltetésük egykor egyházi, templomi és kolostori használat volt. Felekezetek szerint csoportosították a kiállított dokumentumokat, amelyek közül a legrégebbi 1501-ből egy katolikus szertartáskönyv, a legújabb pedig egy 19-ik századvégi tóratekercs.

A tárlókban látható könyvek – köztük unikumok, majdnem ősnyomtatványok, ritkaságok – szövegeiből kinagyítva láthatók részletek a falakra kifüggesztett pannókon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X