Otthon-páholy a Szigligeti Színházban: online előadásokra válthatunk jegyet


-A A+

Május 15-étől újraindul az alkotói munka a nagyváradi Szigligeti Színházban, ám a járványügyi intézkedések miatt még bizonytalan ideig nem fogadhat nézőket a teátrum, ezért online előadásokra lehet majd jegyet váltani, jelentették be.

A színház egyrészt bérleteseit próbálja az elmaradt előadások online elérhető felvételeivel kárpótolni: az Eventim.ro jegyértékesítési felülettel együttműködve olyan platformot hoztak létre, amelyben bérleteseik az egyes elmaradt előadások felvételeit a bérletkártyájukon található kód segítségével tekinthetik meg.Másrészt a műsorra tűzött előadásokat a világ színházszerető közönsége szimbolikus összegért tekintheti meg a közlemény szerint. Az Otthon-páholy első szakaszában a Tabéry Géza-bérlet két elmaradt előadását tűzik műsorra: május 20-23. között, négy napon keresztül elérhetővé válnak a János vitéz és A csodálatos kalucsni című gyermekelőadások. A Lilliput Társulat előadásait követően, május 27-30., valamint június 3-6. között a Nagyvárad Táncegyüttes Aranyos szegelet és Amikor a pásztor című néptáncelőadásai, illetve a Szigligeti Társulat márciusban bemutatott, A Schroffenstein család című produkciója válnak elérhetővé a www.eventim.ro felületen.

„Rendkívül nehéz időszak ez mindannyiunk számára, ám hiszünk abban, hogy a nehézségben még inkább szükség van az olyan élményekre, valamint gesztusokra, amelyek közösségünk összetartozását hangsúlyozzák, és fontos számunkra, hogy nézőink hűségét a nehéz körülmények között is megháláljuk” – olvasható a színház közleményében. „Bár ez nem helyettesíti az élő színház varázsát, lehetőséget biztosít számunkra, hogy a nézők kitartó érdeklődését megszolgáljuk, és ezáltal tehermentesítsük az előttünk álló bizonytalan időszakot” – tették hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X