Online nézhető Enyedi Ildikó karanténfilmje


-A A+

Filmrendezőket kért fel a világ minden tájáról a görög Thesszaloniki Filmfesztivál, hogy filmet forgassanak otthonukban az új koronavírus-járvány miatt bevezetett vesztegzár alatt. Enyedi Ildikó alkotása elkészült, és online hozzáférhető.

A Spaces (Terek) című sorozatot Georges Perec Species of Spaces című könyve ihlette. A feladat olyan rövidfilmet készíteni, amelyhez kizárólag az otthon tere, és a benne élő emberek, állatok használhatók fel. Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjas Testről és lélekről rendezője, aki Léa Seydoux főszereplésével forgatta le Füst Milán A feleségem története című regényének adaptációját, amelynek bemutatójára azonban a koronavírus-járvány miatt még várnia kell, a Szamár és Nyuszi beszélgetése címmel készített rövidfilmet.

„A járvány kitörését a jó szándékú konyhafilozófia hatalmas hulláma követte. Ez hívta fel a figyelmemet arra a megható, még legnevetségesebb formájában is szívszorító és mélyen érthető emberi igényre, hogy mindig keressünk valamiféle felsőbb, az életünket formáló erőt. Meg akarunk érteni mindent, ami velünk, körülöttünk vagy általunk történik. Elég sértő is lenne, ha az Univerzum csak úgy keresztülnézne rajtunk... Ez a kisfilm az egyik beszélgetést mutatja be a sokból a Budapesten élő Nyuszi és a napos Los Angelesben élő Szamár között: mindketten természetüknél fogva filozofikus beállítottságú állatok. Igazán leleményesen próbálnak belesni a létezés függönye mögé, hogy ott mintát, célt és okokat találjanak. És ebben pont annyira járnak sikerrel, mint mi, emberek...” – mondta a filmről Enyedi Ildikó.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X