Posztumusz díjazták Cannes-ban az elmúlt húsz év legjobb kutyaszereplőjét
Bár a cannes-i filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt bizonytalan lett, egy kutyasztár mégis jól járt: A némafilmesben szereplő Uggie megkapta a jubileumi fődíjat.
A filmes kutyák díját 20 éve adják át hagyományosan a Croisette-en a cannes-i filmfesztivál idején. 2011-ben a Palm Dog-díjat A némafilmes című játékfilm kutyasztárja, Uggie, a Jack Russell terrier kapta.A jubileum alkalmából a szervezők úgy döntöttek hogy idén az eddigi győztesek közül választják ki az elmúlt két évtized legjobbját. A Palm Dog of Palm Dog-díjat pedig a néhai Uggie-nek szavazták meg.
A virtuális ceremóniát pénteken rendezték meg a Palm Dog-verseny honlapján. A 2015-ben kimúlt Uggie gazdája, Omar von Muller egy különleges nyakörvet vehetett át a szervezőktől.
„Uggie nagyon büszke lett volna, örökre megőrizzük ezt a díjat” - mondta el von Muller. Mint hozzátette, Uggie dublőre, Dash viseli majd a nyakörvet. Dash szintén részt vett A némafilmes forgatásán, és ha kellett helyettesítette Uggie-t.
A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a díjért folyó versenyben szerepelt még Otis, a Jóban-rosszban kutyasztárja, a Fel! című animációs filmből Dug, a beszélő golden retriever és a tavalyi győztes, a Volt egyszer egy Hollywood kutyasztárja, Sayuri is. Von Muller egyébként dolgozott a Tarantino-film befejező, kutyás akciójelenetében is.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni